Lezárult a Nyugati téri ötletpályázat

Index
2006.07.03. 17:57

Lezárult a Fővárosi Önkormányzat ötletpályázata, amelyet a Nyugati téri aluljáróban elhelyezendő köztéri művészeti alkotás megvalósítására írt ki, az Atlantisz program részeként. A 16 beérkezett pályaműből szakmai zsűri választotta ki a győztes munkát.

Az Atlantisz program célja, hogy a város több év alatt olyan köztéri művészeti értéket halmozzon föl, amely Budapest nevét beemeli a progresszív, újító, előremutató kortárs kultúrát támogató városok sorába.

A Nyugati téri helyszínre kiírt pályázat nyertese, az Újirány Csoport (Lendvai Gábor, Tihanyi Dominika) Budapest légi fotóját helyezi majd el az aluljáró padlóján, az aluljáró oszlopai pedig a kijelölt helyszínekhez tartozó részletes információkat tartalmazzák majd.

Egyúttal a budapestiek is lehetőséget kapnak, hogy saját információikkal gazdagítsák a térkép egyes részleteit, vagy az oszlopokon megjelenített tartalmakat. Az alkotás 2006. szeptemberében készülhet el, és három hónapig lesz látható a Nyugati téren.