Helyreigazítás

Index
2006.08.01. 16:30

Július 20-án megjelent, "A BKV zűrjei" c. cikkünkben, valótlanul állítottuk, hogy Szentgyörgyi Tamás, a BKV egykori gazdasági vezérigazgató-helyettese 30 millió forintos kielégítéssel, közös megegyezéssel távozott a cégtől 2005 őszén.

Szentgyörgyi 2005. szeptemberében idegösszeomlást kapott, és tartósan betegállományba került. Betegállománya alatt, a munkáltató részéről indoklás nélküli rendes felmondás alapján távozott a BKV-tól 2005 őszén.

Sajtóhírekre hivatkozva valótlanul állítottuk, hogy a VJSZ pakurát vásárolt, holott már bevezették a gázfűtést. Valójában nem vásárolt, hanem a számviteli szabályokat sértve, szabálytalanul számolta el.

Szentgyörgyi nem volt részese és érintettje egyetlen olyan korrupciógyanús esetnek sem, amelyeket a sajtó híresztelt, és amire most az Index korábbi, és a július 20-i cikkében tényként hivatkozott.

A BKV Kft.-k ügyvezetői felett munkáltatói jogokat Szentgyörgyi Tamás nem gyakorolt, a Kft-k gazdálkodására közvetlen befolyása nem volt.

A BKV VJSZ Kft. esetében a 2003-2004-es szabálytalanságok miatt ő javasolta a rendőrségi feljelentést, illetve a belső vizsgálat alapján a Kft. vezetésének cseréjét.