Csaknem készen a fővárosi koalíciós szerződés

MTI
2006.11.14. 20:07

Várhatóan pénteken hozzák nyilvánosságra a fővárosi MSZP-SZDSZ koalíciós megállapodását, ami szakmailag csaknem kész, közölték kormánypárti politikusok. Ikvai-Szabó Imre, az SZDSZ frakcióvezetője és Danielisz Béla MSZP frakcióvezető-helyettes kedden elmondta, hogy két szocialista, egy szabad demokrata főpolgármester-helyettes, öt szocialista és két szabad demokrata tanácsnok, valamint 15 bizottság működne a jövőben. Az MSZP budapesti elnöksége és párttanácsa szerdán dönt a megállapodásról. Az MSZP által jelölt kulturális főpolgármester-helyettes a korábbi területgazda feladatait kapja.

Az SZDSZ főpolgármester-helyetteséhez kerül az idegenforgalom, a kereskedelem, a várospromóció, a pr-ügyek és a kulturális nagyrendezvények. Az MSZP a városfejlesztési, az egészségügyi, a közbiztonsági, a kerületi koordináció és az agglomeráció, az SZDSZ pedig a kulturális-gazdasági és a városüzemeltetési tanácsnokot adja. A 15 bizottságból várhatóan hetet szocialista, hármat szabad demokrata, ötöt pedig ellenzéki elnök vezetne.