Lázár, Olimpia
-2 °C
3 °C

Kormánypárti többség a fővárosban

MTI
2006.11.15. 16:29

Jövő héttől ismét egyfős többsége lesz a Fővárosi Közgyűlésben a szabad demokratáknak és a szocialistáknak, közölte Lakos Imre, az SZDSZ budapesti elnöke szerdán. A párt országos ügyvivői testülete hozzájárult ahhoz, hogy Molnár István vegye át a közgyűlésben a posztjáról lemondott Rajk László helyét. A Fővárosi Választási Bizottságnál még szerdán jelzik a változást.

Rajk László október 27-én mondott le képviselői mandátumáról. A párt vezető politikusainak korábbi kijelentése szerint ő csak húzónévként vállalta az SZDSZ fővárosi listájának második helyét. Rajk László lemondása óta a közgyűlésben ugyanannyi kormánypárti és ellenzéki politikus van. Emiatt, ha a korábbi terveknek megfelelően rendkívüli ülést tartott volna az önkormányzat, a kormánypártok még a napirendet sem tudták volna megszavazni.

Molnár István az előző ciklusban is fővárosi képviselő volt. Korábban az SZDSZ budapesti elnökeként is dolgozott. Októberben a kettőből ő volt az egyik SZDSZ-es budapesti politikus, aki egyéni körzetben önkormányzati képviselői mandátumot tudott szerezni. A jelenleg VII. kerületi képviselőként tevékenykedő Molnár István a jogorvoslati határidő letelte után, a jövő héten veheti át fővárosi mandátumát, és november 30-án teheti le esküjét.