Felháborodtak az óvónők az önkormányzat döntésén

Index
2006.11.27. 19:43
A Lendvay utcai Játékvár Óvoda nevelőtestülete és alkalmazotti köre közleményben reagált az Index cikkére, pontosabban Rabin László alpolgármester nyilatkozatára, amely az óvoda élén történt változásról szólt.

Az egyhangúlag jóváhagyott közlemény szerint az intézményben dolgozó pedagógus és technikai kollektíva nem függ, és soha nem is függött személyében Baksay Lászlónétól (az óvoda eddigi vezetőjétől). Az egyértelmű és visszavonhatatlan 100 százalékos támogatottság - amelyet a nevelőtestülettől az óvoda élére pályázók meghallgatásakor kapott - Baksay Lászlóné személyének, magas szintű szakmai tudásának, elhivatottságának, gyermekszeretetének köszönhető, hangsúlyozza közlemény.

Az intézmény szakmai elismertségét senki nem vonhatja kétségbe, hiszen számos (főiskolai, egyetemi, országos és külföldi) képzés helyszíne volt. A közlemény aláírói ezért döbbenten állnak a VI. kerületi képviselőtestület döntése előtt (amely nem erősítette meg az eddigi vezetőt, és helyette más jelöltet szavazott meg), hiszen Baksay Lászlóné személye szerintük mindig garancia volt a magas szintű pedagógiai munkára, innovációs gondolkodásra.

A nevelőtestület felháborítónak tartja, hogy a mai napig nem kapott felvilágosítást és magyarázatot a történtekre.