Illés a galvániszap eltávolítását akarja Persányitól

MTI
Illés Zoltán, a Fidesz parlamenti frakciójának tagja a csepeli galvániszap azonnali eltávolíttatására szólította fel vasárnap Persányi Miklóst. A párt környezetvédelmi szakértője a volt Csepel Művek területén tartott sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy a környezetvédelmi és vízügyi miniszternek le kell mondania, ha ezt nem teszi meg.

Illés Zoltán elmondta, a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium (KVM) által készíttetett legújabb szakértői vélemény is azt támasztja alá, hogy a rákkeltő hatású galvániszap szél általi kiporzásával a területet nem csak közvetlenül, hanem több kilométeres távolságban is szennyezi.

A szakértői javaslat szerint is el kell távolítani a galvániszapot - tette hozzá. Németh Szilárd, a csepeli önkormányzati Fidesz-KDNP-s frakcióvezetője arra hívta fel a figyelmet, hogy a Csepel Műveket 2001-ben vásárolta meg a helyi önkormányzat, amely 2003 júliusában adott engedélyt arra, hogy a galvániszapot az üzem területére szállítsák, ott tárolják és feldolgozzák.

Dióssy László, a KVM környezetgazdasági szakállamtitkára egy, a napokban tartott sajtótájékoztatón úgy nyilatkozott, hogy a mérési adatok kedvező, megnyugtató eredményt hoztak: a volt Csepel Művek területén található galvániszap miatt nincs katasztrófa- és életveszély, a csepeli ivóvízbázisra nincs káros hatással.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Szabó Tímea és Karácsony Gergely maradt a Párbeszéd vezetője

A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.

tegnap, 15:31

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32