Közigazgatási hivatalhoz fordulnak a fővárosi pedagógusok

MTI
A Fővárosi Közigazgatási Hivatalhoz kíván fordulni a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete a budapesti szakiskolák átszervezése miatt: az erről szóló két beadványt már előkészítették és a közös fellépés reményében el is küldték a társszakszervezeteknek - közölte Kerpen Gábor, a PDSZ elnöke hétfőn az MTI-vel.

Kerpen elmondta: mindenképpen azt szeretnék, ha a Pedagógusok Szakszervezetével és a Magyar Közoktatási és Szakképzési Szakszervezettel közösen tudnák beadványukat eljuttatni a hivatalhoz, mert a három tömörülés együttműködése a fővárosban példaértékű.

Az egyik beadványban azt kérik, hogy a hivatal mondja ki a 19 szakiskola megszüntetéséről szóló közgyűlési határozat semmisségét. Ezt a beadványt bármikor beadhatják, határidő csupán "a józan ész". Most az az érdekük, hogy minél előbb megszülessen ez ügyben is a döntés.

A másik beadvány a közgyűlés eljárásával kapcsolatos anomáliákról szól, s benyújtására a törvény alapján 15 nap áll rendelkezésre. Kerpen Gábor ennek kapcsán elmondta, hogy a közgyűlés nem tartotta be azt a korábban saját maga által szabott korlátot, miszerint 2006. december 31-ig hatástanulmányok készülnek az iskolaátszervezésekkel kapcsolatban.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32

  • Belföld
Szabó Tímea és Karácsony Gergely maradt a Párbeszéd vezetője

A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.

tegnap, 15:31