A VEKE ellenzi a 2-es villamos leállítását

MTI

A Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület (VEKE) azt kéri a városvezetéstől, hogy ne állíttassa le a 2-es villamost a Fővám térnél a metróberuházás miatt, mert ezzel egy évre megbénítja a Belváros déli részét. A szakmai szervezet szerdán, az MTI-hez eljuttatott közleményében "megdöbbentően rövidlátó és káros döntésnek" nevezte, hogy a főváros a 2-es villamos forgalmának ideiglenes vágányokon történő fenntartása helyett a villamos leállítása mellett döntött, legalábbis a metróbiztosi jelentés szerint.

Így legalább egy évig a Boráros tér és a Március 15. tér közötti szakaszon nem közlekedik majd a 2-es villamos, helyette buszok viszik az utasokat, akiknek így kétszer kell majd átszállniuk, áll a Vitézy Dávid szóvivő által jegyzett dokumentumban, aki egyúttal a BKV Felügyelőbizottságának a tagja. A VEKE emlékeztet arra is, hogy korábban éppen a városvezetés "dicsekedett" a villamos alsó rakpartra terelésének lehetőségével.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Szabó Tímea és Karácsony Gergely maradt a Párbeszéd vezetője

A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.

tegnap, 15:31

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32