Fővárosi Fidesz: Gergényi kérje nyugdíjazását!

MTI
Arra kérte Gergényi Péter budapesti rendőrfőkapitányt a Fővárosi Közgyűlés Városrendészeti bizottságának szerdai ülésén Kosztolányi Dénes (Fidesz), hogy a főkapitány kérje nyugdíjazását; mint mondta, a frakció véleménye szerint a Gergényi alkalmatlan a feladatára.

Danielisz Béla (MSZP), a testület elnöke szerint egyes konkrét rendőri intézkedésekben nincs kompetenciája a bizottságnak, a testület ülése pedig nem helye politikai kinyilatkozásoknak. A főkapitány alkalmas a feladatára; jól szerepelt a rendőrség a zavargás felszámolásában és megoldotta a feladatát, mondta Danielisz.

0

Gergényi szerint a BRFK munkáját az országos rendőr-főkapitány, a miniszter és a miniszterelnök ítéli meg. A testület végül elfogadta a főkapitány tájékoztatóját - amelyet Gergényi nem akart kiegészíteni.

A tavaly szeptemberi-októberi zavargások során 472 embert állítottak elő, ebből 66 tanú maradt, nem indult velük szemben eljárás. 118 emberrel szemben indult eljárás szabálysértés miatt, többségüket - 103 embert - rendzavarás szabálysértése miatt állították elő. Bűncselekmény gyanúja miatt 288 embert állítottak elő, ebből 115-tel szemben hivatalos személy elleni erőszak a gyanú.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32

  • Belföld
Szabó Tímea és Karácsony Gergely maradt a Párbeszéd vezetője

A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.

tegnap, 15:31