Jónás, Renátó
4 °C
10 °C
Index - In English In English Eng

Az SZDSZ rendezné a turul sorsát

MTI
2007.09.19. 19:27

Rendezni kell a XII. kerületben lévő turulszobor sorsát, olyan helyet kell találni neki, ahol törvényesen és véglegesen állhatna - javasolja az SZDSZ Pokorni Zoltán (Fidesz) kerületi polgármesterhez írt nyílt levelében, amit szerdán kapott meg az MTI.

A múlt hét csütörtökön Pokorni beadvánnyal élt saját képviselő-testületéhez, amiben azt indítványozta, hogy a turul maradjon jelenlegi helyén, mint a katona halottak emlékműve, a polgári áldozatok emlékműve pedig egy másik helyre kerüljön - emlékeztetnek a John Emese frakcióvezető és Ungár Klára kerületi képviselő által jegyzett levélben.

A Szabad Demokraták Szövetségének nevében örömüket fejezik ki, hogy a polgármester megoldást keres a kerületi önkormányzat törvényszegésének feloldására, de azt javasolják neki, hogy Budapesthez méltó megoldást támogasson. "Nem kell félnie ugyanis a szélsőjobboldali csoportok haragjától, ez ügyben a jó érzésű budapestiek többsége Ön mellett áll" - olvasható a levélben.

Pokorni Zoltán szerdán az MTI-hez eljuttatott közleményében tárgyalást szorgalmaz a helyi frakciók vezetőivel. "Álláspontom, mely ma már a XII. kerületi képviselő-testület többségének álláspontja, jól ismert és nyilvános. Békét, rendet és nyugalmat szeretnénk, nem rombolást, szobordöntést. Ennek érdekében kívánunk tárgyalni" - zárja közlését Pokorni Zoltán.