Megkezdődik az óbudai Monostori út felújítása

Független Hírügynökség

Hétfőn kezdődik a Monostori út felújítása a Palicsi utca és a Szentendrei út között a főváros III. kerületében. A munkaterületen sebességkorlátozás, illetve parkolási tilalom lesz érvényben.

A munkálatokat hétfőn a szegélyek újjáépítésével kezdik. Szerdán marják a régi útburkolatot, az aszfaltozásra pedig hétvégén kell számítani. Emellett szintbe helyezik a szerelvényeket, illetve erősített szerkezettel újjáépítik a szakaszra eső buszmegállót. A szegélymunkálatokat sávszűkítés mellett végzik, a marás és az aszfaltozás során pedig szakaszos sávlezárásra kell számítani, amit jelzőőrök fognak irányítani, tájékoztatott közleményében a Főpolgármesteri Hivatal sajtóirodája.

A 415 méter hosszú és 3000 négyzetméteres új útszakaszt várhatóan október 10-én adják át a forgalomnak. A felújítás több mint 14,5 forintba kerül.

Az oldalról ajánljuk

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

tegnap, 14:47

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Szabó Tímea és Karácsony Gergely maradt a Párbeszéd vezetője

A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.

8 órája

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32