Épülhet a külső pesti körút

MTI
Egyhangú szavazással elfogadta a Fővárosi Közgyűlés csütörtökön azt a szabályozási tervet, amely alapján megépülhet az öt kerületet összekötő, 5,6 kilométeres haránt irányú külső kerületi körút a Soroksári út és a Nagytarcsai út között. A 2x1 sávos úthoz, ami később 2x2 sávosra bővíthető, EU-támogatást remél a főváros. Ebben az esetben már 2010-re elkészülhetne az út. Endrédy István (KDNP) arra hívta fel a figyelmet, hogy a körút két végpontján, akár 4-15-szörösére növekedhet a környezetszennyezés addig, míg tovább nem épül az út. Jelezte azt is, hogy a IX. kerület azzal támogatta a javaslatot, hogy csomópont épül a Soroksári útnál. A tervek szerint ez elmarad.

Az oldalról ajánljuk

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

tegnap, 14:47

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Szabó Tímea és Karácsony Gergely maradt a Párbeszéd vezetője

A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.

8 órája

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32