Pályázat nélkül értékesítik az ingatlanokat Angyalföldön

2005.06.03. 13:40
A XIII. kerületi Fidesz szerint jogszerűtlen ingatlanértékesítések folynak évek óta Angyalföldön, mert az önkormányzat nem hirdeti meg pályázaton nagy értékű ingatlanjait. A szocialista alpolgármester nem cáfolta az állításokat, ugyanakkor szerinte nem érte kár a kerületet, sőt jelentős többletbevételre tettek szert.
<p> Weszelovszky Zoltán fideszes frakcióvezető szerint a szocialista-szabad demokrata vezetésű kerület saját szervezeti és működési szabályzatával ellentétes gyakorlatot folytat, amikor több száz millió forint értékű ingatlanokat pályázati kiírás és versenyeztetés nélkül ad el.

Nem járt rosszul a kerület

A politikus arra hívta fel a figyelmet, hogy a szabályzat értelmében 50, majd 2003-tól 500 millió forint érték feletti ingatlanokat csak szakértői értékbecslést követően és pályázati úton lehetne érvényesíteni, ám ezt a kerület az Állami Számvevőszék (ÁSZ) és az ellenzék jelzései ellenére sem veszi figyelembe.

Borszéki Gyula szocialista alpolgármester, a helyi szocialisták elnöke szerint az eljárási hibák miatt nem érte kár a kerületet, sőt jelentős többletbevételre tettek szert. Mint mondta, az ÁSZ átfogó vizsgálata során "néhány eljárási hibára hívta fel a figyelmet", tíz telekingatlan értékesítésével kapcsolatban tett észrevételt, de "sem ezt, sem mást nem tartott olyannak, ami miatt eljárást indított volna". Megjegyezte, Tóth József polgármester februári, erről szóló beszámolóját az ellenzék is elfogadta.

Az alpolgármester arra hívta fel a figyelmet, hogy egy igazságügyi ingatlanforgalmi szakértő is megvizsgálta az értékesítéseket. Azt állapította meg, hogy a kerület jelentősen a piaci, illetve a forgalmi érték felett értékesítette a telkeket - közölte.

A VI. kerület már nem volt ilyen szerencsés?

Legutóbb a VI. kerületi Fidesz kifogásolta, hogy a kerület kormánypárti többségű vezetése pályáztatás nélkül adott el önkormányzati ingatlanokat, köztük több Andrássy úti bérházat. A Fidesz számításai szerint a kerület két-három milliárd forinttal nagyobb bevételre tehetett volna szert, ha szabályosan adja el az ingatlanokat. A kerület 2001 és 2004 közötti gazdasági működésében az Állami Számvevőszék is törvénysértéseket fedezett fel.

A Fidesz bizottság felállítását kezdeményezte az intézkedési terv elkészítésére, ezt azonban nem támogatták az MSZP-SZDSZ képviselői a március 31-ei testületi ülésen. Mint mondták, az ingatlanügyek vélhetően az SZDSZ-t is megosztották, mert a közelmúltban új frakcióvezetőt neveztek ki. A Fidesz ügyészségi vizsgálatot kért az ügyben.