Demszky Gábor utalva arra, hogy egy európai városhoz európai színvonalú közlekedés illik, közölte: az önkormányzat "a kormány ígéretével a zsebében" felgyorsítja útfelújítási programját.
Ehhez azonban elengedhetetlen, hogy a kormány a jövő évi költségvetésben rögzítse: minden önkormányzati egy forinthoz ugyanennyit tesz hozzá. "Erről mindenképpen tárgyalni fogok Gyurcsány Ferencminiszterelnök-jelölt úrral". A kormány plusz egyforintos támogatására még májusban tett ígéretet Medgyessy Péter miniszterelnök, tette hozzá.
Demszky Gábor közölte: jövőre az önkormányzat a fővárosi utak 5százalékát és a hidak, felüljárók 3 százalékát kívánja felújítani. Egy évben ugyanis ennyi viselhető el nagyobb forgalmi fennakadás nélkül. Az útfelújításra tervezett 12,9 milliárd és a hídfelújítás 3,8 milliárdforintos költségének felét az államtól reméli a főváros. Ez az összeg négyszer több az ideinél.
A főpolgármester-helyettes az anyák szerint nem adott érdemi válaszokat kérdéseikre. A közintézmények akadálymentesítésére kijelölt határidő egy évvel kitolódott.
Rendhagyó, babakocsis és kerekesszékes tüntetést tartottak civil szervezetek hétfő délután a Blahán. Demszky Gábor nem fogadta el a meghívást, Aba Botond azonban fogadóórát tartott.
Az egyik ilyen hibáról, az alagútban helyenként érzékelhető vízfoltokról kifejtette, hogy nehéz jó szigetelést kialakítani a régi, rossz technológiával épült alagútban. Utalva arra, hogy több száz helyen még javítani kell az alagút szigetelését, megjegyezte, hogy fél év múlva ismét teljesen felülvizsgálják a szigetelést.
Az MSZP és az SZDSZ ügyrendi hiányosságra hivatkozva utasította el a főpolgármester vagyonának vizsgálatát.
Az önkormányzat szerint a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal jelentős kárt okozott nekik, amikor ideiglenes védelem alá vont bontásra váró házakat a zsidónegyedben.
Hétfő reggel óriási dugó alakult ki a Budakeszi úton, a 22-es busz menetideje huszonöt percről száztíz percre nőtt, mert a vízművek újrakezdte a csőfelújítást.
Két kerületi kapitány mellett az autópálya-rendőrség vezetője és a Pest megyei főkapitány pályázik eséllyel Gergényi posztjára.
Az információs táblát májusban lopták el. Most még azon egyezkednek, hány nyelven tájékoztassák a közönséget.
Ellenőröket állít a cég a járművezetőkre is. Nem szabad beszólni az utasnak, szabálytalankodni, késni, sietni.
A terület átrendezése és a lakók kiköltöztetése a városvédő egyesület szerint "erőszakos lakosságcserének" is tekinthető.
A tájékoztatás szerint a Lord Mayor magyarországi látogatása egy nagyobb program része, amelynek során a polgármester ellátogat az Európai Unióhoz május elsején csatlakozott közép-kelet-európai országokba, a kétoldalú kapcsolatok továbbfejlesztése érdekében.
A Lord Mayor vezető brit üzletemberekből álló küldöttség élén érkezik Magyarországra. Látogatása során megbeszéléseket folytat majd többek között Járai Zsigmond jegybankelnökkel, Terták Elemérrel, a Pénzügyminisztérium közigazgatási államtitkárával, Kamarás Miklóssal, az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Rt. vezérigazgatójával.
A Lord Mayor a Corporation of London vezetője, amely a londoni City számára nyújt önkormányzati szolgáltatásokat. Emellett a városi tanács bírósága (Court of Common Council) elnöki tisztét tölti be.
A nagykövetség közlése szerint a Magyarországra irányuló brit beruházás összege eléri a 3,5 milliárd eurót, amellyel Nagy-Britannia a hatodik legnagyobb beruházó Magyarországon.
A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint az idén az első négy hónapban a Nagy-Britanniából érkező import értéke meghaladta a 104 milliárd forintot, ami több mint 18 százalékos növekedés az előző év azonos időszakához képest. A Nagy-Britanniába irányuló kivitel értéke január-áprilisban 161,3 milliárd forint volt, ez 28,5 százalékos emelkedés 2003 azonos időszakához viszonyítva.
A környezetvédelmi engedély megadása után a civil szervezetek és a környezetvédők az építési engedélyt támadhatják meg.
Mégis a német cég villamosai közlekednek majd a Nagykörúton. A feljavított járművek nehezebbek, de olcsóbbak lesznek.
Koncertek, táncosok, veteránautók, BMX-esek. Hídünnep negyedszer.
Az újonnan épült Kazinczy utcai rituális fürdő a zsidó házaséletet teszi teljessé és szentté.
A közlekedési vállalat megelégedne az olcsó szerelvényekkel, a fővárosi SZDSZ inkább drága új fejlesztésű kocsikat venne.
"Arcul csapása történt az igazságnak és a jognak, hiszen Saly Ferenc kiemelkedő képességű és elismert tagja volt a fővárosi önkormányzatnak" - nyilatkozta az ügyről Deák András, aki hangsúlyozta, az egykori közbeszerzési biztost az aljegyző értesítette levélben, amit a fővárosi önkormányzat közbeszerzési bizottságának fideszes elnöke méltánytalannak tart.
A képviselő furcsállta, hogy Salyt azután állították fel székéből, hogy az MSZP és az SZDSZ fővárosi frakciója utcabútor-beszerzést kíván megvalósítani, amivel kapcsolatban Saly törvényességi hiányosságokat tárt fel.
Bőhm András, a fővárosi SZDSZ frakció vezetője Deák András állítására úgy reagált, hogy ő is ma értesült a felmentésről, ami hivatali ügy, ezért csak a főjegyző nyilatkozhat róla. Az InfoRádiónak este már nem sikerült utolérni a főjegyzőt.
A kormány segítséget nyújt a fővárosnak, így már az első ütemben kiépül a vonal a Bosnyák térig.
Évente többmillió forinttal károsítják meg a budapesti kórházakat a külföldi kezeltek.
A politikus elmondta, hogy az elmúlt hetekben érkeztek felvetések a nagyobb arányú emelésre a cég gazdasági helyzete vagy a növekvő üzemanyagárak miatt, ám nem engedett a kérdésben.
Vajda Pál hozzátette, hogy az 5 százaléknál nem lehet jobban emelni a budapesti jövedelemviszonyok és a fizetési hajlandóság miatt.
A fővárosi közgyűlés tavaly év végén döntött úgy, hogy 2004-ben két hullámban, január elsejétől 13 százalékkal, majd június 1-től további 5 százalékkal emeli a BKV tarifáit.
A metrópótló buszok miatt átláthatatlan káosz alakulhat ki a Rákóczi úton.
A Móricz-szobor felállítását a múlt hónapban a XI. kerületi önkormányzat és a főváros kulturális bizorrságai is támogatta. A Varga Imre szobrász által 1979-ben készített egész alakos bronz szobor az író szülőhelyén, Tiszacsécsén áll. A kompozíció másolatának tízmillió forintos elhelyezési költségét fele részben a főváros és a XI. kerületi önkormányzat fizetné. A szobrot az író születésének 125. évfordulója alkalmából állítanák.
A városképvédelmi bizottság szerint azonban a teret csak pályázati úton lehet fejleszteni, a szobor elkészítésére pedig pályázatot kell kiírni. A képviselők tájékoztatása szerint a jövő hónapban már csak akkor lehetne a 2,2 méter magas szobrot felállítani a téren, ha a Fővárosi Közgyűlés elé kerülne a kérdés, és a testület támogatná a javaslatot.
Az ingatlant a Pretium Ingatlan Kft. (a cég tulajdonosa az Agroninvest Rt., illetve az Első Polgári Befektető Rt.) értékesítette, az épületet még 2002-ben hirdették eladásra. A vételár üzleti titok, de az ügyletből 4,5-5 millió eurós hasznot remélnek - tudta meg az újságn Fekete Pétertől, az Agroinvest vezérigazgató-helyettese.
Az új tulajdonos lebontatja az 1889-ben épített, majd 1936-ban jelentősen átalakított ingatlant, hogy helyén irodaházat és szállodát valósítson meg. A szállodát egy nemzetközileg ismert szállodalánc működtetné, a céggel a Tera Consult már előszerződést is kötött - írja a hetilap.
Épül-e valaha a Duna partján bilbaói Guggenheim-központ? Hol a dráma, a látvány? Ennyit tudnak a magyar építészek? Építészek a 4-es metró állomásterveiről.