Dezső
14 °C
27 °C

Kőbánya underground

2007.10.14. 17:41
Hatalmas termek, fehérre meszelt pincék, kilométereken át kígyózó folyosók, nyirkos falak és örök félhomály - mindez a X. kerület alatt, a kőbányai sörgyár alatti mészkősziklába vájva.

A Budapesti Őszi Fesztivál keretén belül, a Kortárs Építészeti Központ szervezésében olyan különleges fővárosi túrán vehettek részt az építészet, a város- és ipartörténet iránt érdeklődők, amire igen ritkán adódik alkalma az átlagembernek.

Az egykori Kőbányai Sörgyár 1. számú telephelye alatt húzódó pincerendszerről valószínűleg sokan azt sem tudják, hogy egyáltalán létezik, ami részben érthető is, hiszen a létesítmény céges tulajdonban van, így nem is látogatható. Szombaton azonban nemcsak a történetével lehetett megismerkedni, de a bátrak (bár aki eljött, az nyilván könnyen legyőzte aggodalmait) be is merészkedhettek avatott kísérők segítségével a nyirkos földalatti mészkőjáratokba.

Képek a föld alól

A bánya - merthogy erről van szó eredendően - története a XIX. század közepére nyúlik vissza. Az 1834-es árvízben elpusztult pesti épületek újjáépítéséhez innen termelték ki a mészkövet, de a Lánchíd, az Akadémia és az Országház építéséhez is innen vitték a puha, könnyen faragható követ, sőt, az Andrássy út palotái is a X. kerület talajából nyerték az őskori Pannon-tenger emlékét őrző építőanyagukat.

Város a város alatt

Mivel tulajdonképp a fél főváros az itt bányászott, miocén korabeli mészkőből épült, nem csoda, hogy hatalmas, több mint húsz - egyes számítások szerint harmincöt - kilométer hosszú, 180 ezer négyzetméter alapterületű, fésűs elrendezésű járatrendszer maradt a bányatevékenység befejeződése után a föld alatt. A négy-öt méter széles, kanyargó folyosókból mindenfelé kisebb-nagyobb termek nyílnak, nem ritka a tíz méteres belmagasságú, templombelsőre emlékeztető helyiség sem.

A mészkő higroszkópos (vízmegkötő) sajátossága miatt a bánya szinte folyamatosan nyirkos, a padlón vízfolyásokon kell átlábalni, a falakon néhol dúsan virágzik a penész. A levegő hőmérséklete 13-15 fok körül van, meg is látszik a lehelet, ahogy egyre beljebb jut a látogató a sötét sarkokkal, kivilágítatlan pincékkel tűzdelt folyosókon. A télen-nyáron állandó hűvös kapóra jött Dreher Antalnak, aki miután 1862-ben megvásárolta a Kőbányai Sörgyár telepét, pinceként használta a bányát, több tíz méteres mélységben tárolva a felszíni épületekben főzött sört.

Klikk!

Manapság sört már nem raktároznak a kisebb várost alkotó, fehér falú termekben, ahol a II. világháború idején (legalábbis ezt mesélik) a németek Messerschmitt vadászgépeket szereltek össze, rejtőzve a szövetséges bombázások elől. A járatokban és kisebb helyiségekben jelenleg gombát termesztenek, de a termek java része kihasználatlanul visszhangzik.

Védtelenül

Bár a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal a Dreher sörgyár régi épületeit (a Halom u. - Martinovics tér - Kápolna u. - Kápolna tér - Ihász u. - Előd köz - Ászok u. által határolt területen) műemlékként tartja számon, az alatta húzódó különleges pincerendszer nem élvez ugyanilyen hivatalos védettséget, és noha a hasznosítására születtek már különféle ötletek, az ipartörténeti emlék méltó megőrzése a máshol is tapasztalható magyar tempó miatt még várat magára.

További fotók a képre kattintva!

Egyáltalán nem vigasztaló, hogy a műemléki státusz ellenére hasonló sorsa van a felszínen megtekintett sörgyári épületek egy részének és a Dreher család klasszicista stílusú villájának is.

A rendszerváltás után, a Dreher Sörgyár ugyan gondot fordított a tulajdonába került épületek értékeinek megőrzésére, de a kőbányai sörgyárak sok épülete nem járt ilyen szerencsével. Például az 1. számú telephelyen, a szépsége miatt sokat emlegetett malátaszárító elkeserítő állapotban van, a Dreher-villa egykor fényűző szobái - köszönhetően jó részben az 1948-as államosításnak, majd az ötvenhatos forradalom után beköltöző munkásőrségnek - kibelezve állnak, csak a sarkokban álló szépséges cserépkályhák mutatják, hogy milyen értékek pusztulnak folyamatosan nemncsak a felszín alatt.