Kabátban vacognak a metrósok a Kökin

2008.10.14. 07:13
A metróvezetők nem tudják kihasználni a pihenőidőt a Kőbánya-Kispesti metróvégállomáson, mert fáznak a hiányzó fűtés miatt. A BKV szerint napokon belül helyreállítják a fűtést.

Szabó László, a Metró Közlekedési Dolgozók Szakszervezetének titkára az Indexnek elmondta, hogy amióta nyáron egy daruskocsi leszakított a Köki átjárójánál egy tartóoszlopot, és emiatt el kellett zárni a túloldali kazánháztól induló közművezetékeket, nincs fűtés és hűtés a metróvégállomás helyiségeiben.

A balesetet okozó daruskocsi - Galéria
Fotó: Inforadio.hu

Ez különösen reggelente zavarja a dolgozókat, mértek már 4-5 Celsius fokot is az első hideg beköszöntekor. Szabó László hozzátette, hogy egyes helyiségekbe ugyan beállítottak egy-egy olajradiátort, viszont egyáltalán nincs fűtés az öltözőkben, a vécékben és a zuhanyzókban, ami megnehezíti például a metróvezetők pihenését.

Szabó László szerint már régen fűteni kellene, ám a BKV nem megfelelő szerződést kötött a Kökin bevásárlóközpontot építő beruházóval. A majdani fűtőközpont ugyanis azért nem épül, mert hatósági intézkedés miatt a beruházás is áll, a BKV pedig Szabó szerint tehetetlenül szemléli az eseményeket.

Júliusban egy darus kocsi megrongálta a Ferihegyre vezető gyorsforgalmi út felett átívelő felüljáró szerkezetét, amit egy statikus életveszélyesnek talált és lezáratott. A felüljáró alatt húzódott a közművezeték is, amit Szabó László szerint akkor el is zártak. Hozzátette, sokan azt sejtik, hogy a baleset nem véletlen volt, hanem a beruházó és a felüljárón levő üzletek tulajdonosainak vitáját zárta rövidre.

A BKV sajtóirodáján az Indexnek elmondták, hogy a helyreállítási munkálatok folyamatban vannak, és várhatóan október 15-ére helyre is áll a hőszolgáltatás a BKV Zrt. szolgálati helyiségeiben. A közlekedési vállalat addig is a dolgozók érdekében olajradiátorokat szerelt fel a női- és férfiöltözőkben egyaránt.

Az Index úgy tudja, hogy a metróállomás mellett levő vasútállomáson hasonló problémák vannak, mert oda is az elzárt cső szállította a meleget.

Az R-CO ingatlanforgalmazó Zrt. az Indexnek küldött közleményében tudatta, hogy a szerencsétlen baleset, amelyben a gyalogos felüljáró megrongálódott, az építési területen kívül, közúton történt. A közlemény szerint alaptalan minden olyan, sajtóban megjelent nyilatkozat és feltételezés, amely a KÖKI Terminál beruházóját összefüggésbe kívánja hozni a sajnálatos esettel. A beruházó az üzletek kiürítési ütemének, vagyis az eredeti terveknek megfelelően irányozta elő a gyalogos felüljáró bontását, aminek feltétele természetesen az, hogy a bérlők megegyezzenek a kiköltözésről a tulajdonos BKV Zrt-vel.