Judit
2 °C
7 °C

Lakos felesége a fővárost képviseli közbeszerzési ügyekben

2007.02.15. 12:20
Lakos Imre budapesti SZDSZ-elnök, fővárosi képviselő felesége a Főpolgármesteri Hivatal megbízottjaként peres ügyekben képviseli az önkormányzatot, tudtuk meg. Az értesülést megerősítette lapunknak Tiba Zsolt fővárosi főjegyző is.

Lakos Imre, az SZDSZ budapesti elnöke szerint semmilyen ügy sincs, nem érti, hogy miért firtatják családjának tevékenységét. A politikus szerint felesége 1996 óta dolgozik a Főpolgármesteri Hivatalnak, de ez a kapcsolat jóval korábbi, minthogy ő a Fővárosi Közgyűlésbe bekerült volna.

Tiba Zsolt fővárosi főjegyző elmondta, közbeszerzési ügyekben valóban Lakos felesége, Molnár Judit képviseli az önkormányzatot. A főjegyző hangsúlyozta, hogy Molnár - aki korábban jegyzőként dolgozott egy kerületben - a kilencvenes évek második felétől dolgozik az önkormányzatnak.

Molnár nem a közbeszerzési ügyek előkészítésében vagy elbírálásában vesz részt, hanem peres ügyekben, jogviták esetén látja el az önkormányzat védelmét a bíróság előtt, megbízása összeférhetetlenségi szabályokba nem ütközik. Tiba szerint Molnár sikeres munkát végez, a kevés perből is nagy arányban nyeri meg az ügyeket, a főváros számára hasznos tevékenységet folytat.

Köszönjük, hogy minket olvasol minden nap!

Ha szeretnél még sokáig sok ilyen, vagy még jobb cikket olvasni az Indexen, ha szeretnéd, ha még lenne független, nagy elérésű sajtó Magyarországon, amit vidéken és a határon túl is olvasnak, akkor támogasd az Indexet!

Tudj meg többet az Index támogatói kampányáról!

Milyen rendszerességgel szeretnél támogatni minket?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?