Lámpás gyalogátkelő lesz a Margit híd közepén

2008.02.11. 14:07
Támogatta a Főpolgármesteri Kabinet hétfőn azt a javaslatot, hogy a Margit híd felújításakor szüntessék meg a szigeti bejáratnál lévő aluljárót, s a felszínen alakítsanak ki jelzőlámpás gyalogátkelőhelyeket.

A városháza kommunikációs igazgatója elmondta, hogy a főpolgármester korábban azért kezdeményezte a jelzőlámpás rendszer kialakításának szakértői elemzését, hogy ezáltal a mozgásukban korlátozottak, az idősek és a babakocsis kismamák is akadálytalanul juthassanak be a Margitszigetre. A szigeti bejárónál lévő aluljáró elbontására a szakértők szerint a híd kiszélesítése miatt is szükség van - jegyezte meg Nyáry Krisztián.

Lakos Imre, a városüzemeltetési bizottság elnöke elmondta, hogy a szakértő szerint megoldható ez a jelzőlámpás gyalogátkelőhely a hídon. Hozzátette, hogy természetesen össze kell majd hangolni a Nagykörút lámparendszerével a szigeti lejáratnál létesülő jelzőlámpákat.

A szabad demokrata politikus úgy vélte, abban az esetben, ha azt tapasztalják majd a bevezetést követően, hogy aránytalanul nagy "felfordulást okoz" ez a megoldás, akkor vissza kell térni a beruházásnak egy másik fajta "organizációjához". A városvezetés elé került szakértői vélemény rögzíti, hogy a budai irányban 22 százalékos, a pesti irányban 17 százalékos elméleti kapacitásveszteséget okoz a hídon az, ha minden periódusban átengedik a villamosokról leszálló vagy az úttesten áthaladni kívánó gyalogosokat. A gyakorlatban ez a szám 7-11 százalék, mivel a hídfők és a csatlakozó utak átbocsátó képessége ennél sokkal kisebb. A szakértők jelzik azt is, hogy az északi Duna-híd átadásával várhatóan csökken a Margit híd közúti forgalma és ezt igényli a Belváros tehermentesítése is.