Pénzt kér a metróépítőktől a XI. kerület

Mintegy 200 millió forintos közterület-foglalási díjat kér a 4-es metró kivitelező cégeitől a XI. kerület – tudta meg az Info rádió. Molnár Gyula polgármester hibának tartja, hogy a cégek szerződéseibe nem került bele a közterület-használat kérdése, holott a kerület lakosainak el kell szenvednie, hogy három legfontosabb terüket egyszerűen lezárták előlük.

A XI. kerület komoly engedményeket tett a 4-es metró állomásait építő kivitelezőknek, és készen állnak arra, hogy a mintegy 2 milliárd forintos közterület-foglalási díjat akár 90 százalékkal csökkentsék, mondta Molnár Gyula az Infó rádiónak.

A polgármester szerint minden építési vállalkozónak úgy kezdődik a kalkulációja, hogy a költségek rovatban, az anyagár és a munkabér mellett a közterület-használatot is bekalkulálja. Hozzátette, hogy nem a fővárost, hanem a kivitelezőket terhelnék a mintegy 200 millió forintos díjjal.

Molnár Gyula lett a TÖOSZ elnöke
Molnár Gyulát (MSZP), Budapest XI. kerületének polgármesterét választotta elnöknek a 3200 hazai önkormányzat közül 1743-at tömörítő Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége (TÖOSZ). Molnár Gyula elmondta, hogy bizonyos szempontból új helyzet előtt áll az ország hét önkormányzati szövetsége, mivel a kormány "megfújta a harci kürtöt", jelezte, hogy készen áll az önkormányzati törvény módosítására: a hatáskörök, a területi ügyek és az önkormányzatok finanszírozásának megváltoztatására.

Csakhogy az Info rádió úgy tudja, hogy a közterület-használati díjat nem tartalmazza a kivitelezőkkel kötött szerződés. Sőt mind a kivitelező, mind a főváros arra hivatkozik, hogy a területet közérdekű céllal foglalják, és a beruházás a kerület érdeke is.

Molnár Gyula hibának tartja, hogy a díjat nem tartalmazza a szerződés. Véleménye szerint a közterület-használati díj nem a kerület működtetéséhez szükséges, hanem azoknak a járulékos költségeknek és károknak a kompenzálására, amelyeket a kivitelező a terület használata során okoz.

A polgármester leszögezte: nem tartják lehetségesnek, hogy a díjat száz százalékban elengedjék. Kiútként Molnár Gyula elképzelhetőnek tartja, hogy vagyonértékesítéssel rendezze a főváros és a kerület az ügyet, mert például egyes lakásértékesítési kérdésekben van még elszámolási problémája a két önkormányzatnak.

Az Info rádió megkérdezte az V. és a IX. kerületet is. Mindkét önkormányzatnál azt mondták, hogy ha a kivitelező kicsúszik a vállalt határidőből, akkor ők is megfontolják a közterület-foglalási díj kifizettetését. Egyelőre azonban nem kérik a díjat, mint ahogyan a VIII. kerület sem, ahol azt a tájékoztatást adták, hogy még nem aktuális az ügy.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Szabó Tímea és Karácsony Gergely maradt a Párbeszéd vezetője

A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.

tegnap, 15:31

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32