Újbudai kiskáté a Lágymányosi-öbölről

2007.09.30. 14:59
Jogi lépésekkel fenyegetőzik a XI. kerületi szocialista polgármestere, miután a Fidelitas budapesti elnöke feljelentést tett az ügyészségen a Lágymányosi-öböl fejlesztése körüli ügyek miatt. A Fidesz cáfolja, hogy hatalmi harcról lenne szó az ügy hátterében.

Hetek, hónapok óta zajlik a nyilatkozatháború a XI. kerületben, ahol eredetileg Leisztinger Tamás nagyvállalkozóval közösen fejlesztette volna az önkormányzat a Lágymányosi-öblöt vízi vidámparkká, szállodákat, jachtkikötőt és gyaloghidat ígértek ide. Az elmúlt hónapokban azonban csak a közpark készült el, üresen állnak a Kopaszi-gáton felépített, étteremnek szánt épületek, és az önkormányzat tulajdoni részesedése 1 százalékra csökkent, és Leisztinger Tamás is eladta a projekt háromnegyedét (az Öböl Invest Kft. 75 százalékát) a portugál Mota-Engil építőipari csoportnak.

Támadás, védelem

Leisztinger cégei több mint ötmilliárd forintot fordítottak az öbölberuházásra, ahol most irodák, szálloda és lakások épülhetnek, de már az új beruházó döntései alapján. A portugálok egyes információk szerint tízmilliárdos nagyságrendű összegért szerezték meg az értékes dél-budai területeket, emiatt lángolt fel igazán a politikia vita, hiszen az önkormányzat kétmilliárd forintot sem kapott a közös cégbe, az Öböl XI. Kft.-be bevitt területeiért..

"Személyesen védjük meg az önkormányzatot az elvtelen, alaptalan és egyértelműen politikai típusú támadásoktól" - mondta Molnár Gyula szocialista polgármester, Újbuda első embere a Lágymányosi-öbölben, vasárnapi, rendkívülinek minősíthető sajtótájékoztatóján. Molnár szerint ezért jöttek el az öbölberuházást, az itteni parkosítást és ingatlanfejlesztést irányító cég, az Öböl XI. Kft. (korábbi) felügyelőbizottsági tagjai és az önkormányzat más vezetői is, hogy nyíltan válaszoljanak az újságírók kérdéseire.

Válaszok egy bonyolult táblázatban

Aztán végül nem is válaszolt annyira nyíltan Molnár Gyula, a konkrét kérdéseknél mindig arra hivatkozott, hogy ezt az írásos tájékoztatóban megválaszolták. (Az írásos tájékoztató kérdés-felelet részét táblázatba szerkesztett formában e cikkünk végén olvashatják. A bonyolult válaszokat a polgármesteri hivatal fogalmazta meg.)

Hogy mire gondolt a polgármester, milyen támadásoktól kell megvédeni az önkormányzatot, az szintén az írásos nyilatkozatából derült ki, amelyet kiosztottak az újságíróknak.

Feljelentés után

Eszerint "Újbuda vezetése a sajtóból értesült arról, hogy a Fidelitas fővárosi elnöke, Schneller Domonkos büntetőfeljelentést tett az ügyészségen a Lágymányosi-öböl fejlesztése ügyében. Tette ezt tíz hónappal az utolsó, tárgyban érintett testületi döntés után, de mindez nem meglepő azután, hogy Schneller képviselő úr lassan négy éve vívja magányos szélmalomharcát a projekttel kapcsolatban, amelyben elkeseredetten kívánta meggátolni a kerület egyik legígéretesebb fejlesztésének megvalósítását, legtöbbször saját pártjának képviselőivel (a testületben, illetve az Öböl XI. Kft.-be delegált fideszes felügyelő-bizottsági tagokkal) is vitába keveredve. A nemrég lezárult kerületi vizsgálat nem állapított meg semmilyen törvénytelenséget, a jelentésre a Fidesz képviselői sem mertek nemmel szavazni."

Molnár élő szóban is kifejtette nézeteit: szerinte a kerületi Fideszen belüli hatalmi viszályodás miatt egy fiatal, ambíciózus politikus előtérbe helyezi személyes érdekeit, és nincs tekintettel Újbudára. Molnár sejtetni engedte, hogy pozícióharc, "utódlási ügy" áll a mostani feljelentés hátterében.

Tisztességes és szakszerű

A polgármester szerint tisztességes és szakszerű ingatlanfejlesztés történt a Kopaszi-gáton, és állnak a vizsgálatok elébe, de szerinte a vizsgálóbizottsági procedúra után a hatóságok is tisztázni fogják az önkormányzatot.

Molnár hangsúlyozta: a továbbiakban Újbuda vezetősége nem kíván részt venni olyan számháborúban, amely célja a kerület hitelének rontása, és elutasítanak minden nem szakmai, hanem pusztán politikai támadást az ügyben. Hozzátette: aki politikai célokra akarja felhasználni a kerület jó hírét, azon jogi úton vesznek elégtételt.

A polgármester arra is kitért, hogy az eredeti ingatlanbecsléshez képest 38 százalékos haszonnal szálltak ki a projektből.

Schneller: Nem hatalmi harcról van szó

Schneller Domonkos, a szerdán feljelentést tevő fideszes újbudai képviselő az Indexnek vasárnap elmondta. Szó sincs hatalmi harcról a Fideszen belül. Az ügyben szinte ugyanazt mondja és kérdezi Kupper András kerületi fideszes frakcióvezető, a KDNP helyi vezetője, Mészáros József és ő maga is. Mindannyian az önkormányzat elamadt hasznáról tettek fel kérdéseket, amelyekre eddig nem kaptak választ, mert Molnár Gyula polgármester elbújt a válaszadás elől.

Lesz gyaloghíd

Molnár Gyula XI. polgármester az Index kérdésére elmondta, hogy a korábban ígért gyaloghíd építési engedélyezési terveinek kidolgozása már elkezdődött. Az Index információi szerint alacsonyabb híd épül majd a Hengermalom utca vonalában, a Kopaszi-gát végén, mint az a kezdeti tervekben szerepelt, így olcsóbban megvalóítható a gyalogos átkelőhely.

Schneller szerint ő nem Újbuda hitelének rontását szeretné, sőt senkinek a hitelét nem akarja rontani, hiszen ismeretlen tettes ellen tett feljelentést. Ha Molnár Gyula magára veszi az ügyet, és a maga érdekeit azonosítja a kerületével, arról Schneller nem tehet. Megjegyezte viszont, hogy véleménye szerint Újbuda érdekei azért valamivel tovább nyúlnak a polgármester személyes ügyeinél.

A Molnár-sajtótájékoztatón kiosztottak egy anyagot, amely táblázatos formában összefoglalta a Lágymányosi-öböl fejlesztésével kapcsolatos legfőbb ügyeket. Az alábbiakban ezt némileg rövidítve az Index is közli.

Felvetések, kérdések XI. kerületi önkormányzat válaszai
Mikor és milyen tulajdonosi felállással alapították az Öböl XI. Kft.-t? A XI. kerületi képviselő-testület 2003. október 16-án alapította meg az Öböl XI. Kft.-t az önkormányzat egyszemélyes kft.-jéből, a Buda-Hold Kft.-ből kiválva, 865.810.000 forint jegyzett tőkével. 2006. február 26-án újabb ingatlanapporttal a társaság törtzstőkéjét 1.566.720.000 forintra emelte.
Miért az Eravis Rt. választották tulajdonostársnak? A földrajzi adottságok miatt, miután az öböllel szomszédos erőmű területéből felszabaduló részek szervesen kapcsolódnak az Öböl-projekthez. Ezen területek tulajdonosa pedig az Eravis Rt. volt.
Mit vitt a cégbe az önkormányzat és mit az Ervais? A cégbe az önkormányzat a Kopaszi-gát, a Lágymányosi-öböl, valamint az öböl és a Dombóvári út közötti területeit apportálta. Az Eravis a társaságba az Erőműtől megvásárolt területeit és a tőkét hozta be.
Értéken alul történt az önkormányzati apport? Független értékbecslő mérte fel a területet, annak értéke 1,448 milliárd forint volt. Az önkormányzat ezt a projektcégbe 1,565 milliárdért apportálta (vitte be).
Az értékbecslés értékcsökkentő tényezőként vette figyelembe, hogy nincs elfogadott szabályozási terv (KSZT) a Kopaszi-gátra. A KSZT-t 2004-ben fogadták el. Nem igaz, hogy a KSZT hiánya árcsökkentő tényező lett volna.
Előbb történt meg az apport, mint az értékbecslés. Két apport volt. Első lépésben a Buda-Hold Kft.-ből kivált az új Öböl XI. Kft., ebbe apportálta az önkormányzat az öblöt. Ezután történt az értékbecslés (2004 januárjában), és ezután szállt be a külső partner, és kötötték meg vele a szindikátusi szerződést. E szerződésben rögzítették az apport értékét. Tehát nem az történt, hogy később, alacsony árat állapítottak meg.
2005 decemberében az Öböl Invest (ekkor még Leisztinger Tamás érdekeltsége) megvásárolta az Arago, az Eravis és a Forrás Rt.-k (ezek is Leisztinger-cégek) részesedéseit az Öböl XI. Kft.-ben. Miért nem élt az elővásárlási jogával az önkormányzat? Az Öböl Invest Kft. a 2005. május 30-ai taggyűlésen lépett be az Öböl XI. Kft. tagjai közé 516.560.000 forint készpénz beemelésével. Ekkor a társaság törzstőkéje 4.400.000.000 forint lett. 2005. december 5-én a társaság taggyűlésén bejelentették, hogy az Öböl Invest a Gazdasági Társaságokról szóló törvény (GT) szabályainak szem előtt tartásával megszerezte a társaság (az Öböl XI. Kft.) 71,514 százalékos tulajdonrészét. Ezután Újbuda Önkormányzata és az Öböl Invest volt az Öböl XI. Kft. tulajdonosa. A GT 2005 december 5-én hatályos rendelkezései szerint az üzletrész a társaság tagjaira szabadon átruházható, tehát a tagok közti adásvétel esetén senkinek, semmi fajta elővásárlási joga nincs és nem is lehet, kivéve ha a társasági szerződés másként rendelkezik, azonban ebben az esetben erről nem volt szó.
Vitatják, hogy az Öböl XI. Kft. taggyűlésén és a felügyelőbizottságban a képviselő-testület felhatalmazása nélkül szavaztak a tőkeemlésről. A szindikátusi szerződés 6. pontja kimondja, hogy ha a társtulajdonos nem kíván részt venni a tőkeemelésben, akkor kötelessége azt megszavazni. Tehát ez kötelessége volt a polgármesternek a képviselő-testlet által elfogadott szerződés szerint.
Kétmilliárd forintért összesen 36 hektárt kapott Dél-Budán Leisztinger, ami a piaci árak egyharmadának felel meg. Durva csúsztatás és hamis beállítása a tényeknek. A 36 hektár tartalmazza a közparkot is, sőt, az öböl vizének felületét is. Ha jobban megnézzük, az önkormányzat 6 milliárdot nyert. KAp a kerület egy 5,5 milliárdos közparkot és keresett az üzleten félmilliárdot.
A szerződés szerint az idő előtt kiszálló önkormányzat nem részesülhet az értéknövekményből. Az önkormányzat eladási opciója olyan jogokat biztosított, ami alapján az önkormányzat üzletrésze névértékének jegybanki alapkamattal + 1,5 százalékkal növelt összegét négy év alatt négy egyenlő részletben lehívhatta. Ez azonban az önkormányzatra kötelezettséget nem rótt. Az önkormányzat kétszer élt eladási opciójával: a 2004. december 16-i képviselő-testületi ülésen döntött az önkormányzat 20 százalékos üzletrészének lehívásáról. Ez 313.340.000 forintot jelentett. 2006. december 12-én döntöttek 55 százalék eladásáról, szindikátusi szerződésben számított 1.094.943.304 forint helyett 1.142.962.423 forintért. Így plusz 1,5 százalékos kamatot sikerült kialkudni. Mivel a 2007-es költségvetés egyensúlyához 1,5 milliárd forint bevétel hiányzott, az eladási opció érvényesítésén túl 336.680.000 forint névértékű üzletrészt adott el a tulajdonostársakkal Újbuda, méghozzá 400.649.200 forintért. Ez a szindikátusi szerződésben biztosított kamatok kétszeresét meghaladó bevételt jelentett. Így az önkormányzat összes bevétele az Öböl XI. Kft.-ben lévő 1.566.720.000 forint névérétkű üzletrésze 99 százalékának értékesítéséből 1.856.951.623 forint volt. A megmaradó 1 százalék üzletrész névértéke 55 millió forint.
Mennyi az elmaradt haszon? (Leisztinger pár milliárdot fektetett az üzletbe, és tízmilliárdos nagyságrendű összegért adta el részesedését.) A kérdés értelmezhetetlen. A szindikátusi szerződés 8. pontja kimondja az együttes eladási jogot (joint sale) a közös cégre, az Öböl XI. Kft.-re. Azonban az adásvétel tárgya nem az Öböl XI. Kft. volt, hanem annak egyik tulajdonos cége, az Öböl Invest Kft. 75 százaléka volt. Ha az önkormányzat nem adja el a 25 százalékot decemberben, nem tudja kikényszeríteni, hogy az Öböl Invest vásárlója ajánlatot tegyen az Öböl XI.-ben lévő üzletrészre, idén december 1. és 20. között élhetett volna Újbuda az eladási opcióval.
Miért nem várták meg a fejlesztés lezárultát, amikor is az ingatlan biztosan sokkal többet ér. Az önkormányzat nem ingatlanfejlesztő cég, nem tud 5-10 évet várni, és addig kétmilliárd forintot, az éves költségvetés közel 8 százalékát, 10 évre lekötni a nagyobb haszon reményében. Igen jelentős, 38 százalékos hasznot ért el így is Újbuda a mindössze 3 szűk év alatt.
Leisztinger egyetlen cégügyeket érintő lépésben sem kérte ki az önkormányzat véleményét. A szindikátusi szerződés szerint az önkormányzatnak minden esetben igen szavazatával támogatni kellett a tulajdonostárs törzstőke emelésére vonatkozó kezdeményezéseit, emiatt a képviselő-testület ilyen kérdésekben csak támogató döntést hozhatott volna.
Mennyi az Öböl XI. Kft. hitelállománya? 2,75 milliárd forint.
Az Öböl XI. árulja a korábban második ütemként megjelölt területet? Nem.
A tulajdonostárs gondoskodik a terület közlekedési kapcsolatairól. Így a megnövekedett forgalom enyhítésére át kell volna például hozatnia a Lágymányosi hídon az 1-es villamost. Az 1-es villamos átvezetése a fővárosi közlekedési tervekben szerepel. Ekkora beruházás magánerőből nem várható el. A villamost nemcsak a hídon kell átvezetni, hanem meg kell oldani a továbbvezetését is. Jelenleg a 103-as busz jár a térségben.