Márta, Flóra
20 °C
33 °C

Bedugították a fővárost a futók

Vasárnap maratoni futóversenyt rendeznek Budapesten. A minimaratonnal és váltóval színesített versenyen 15 ezren indultak, a mezőny végigfut a fővároson, amely így számos pontján nagyon nehezen járható.

Több mint 15 ezer futó vesz részt vasárnap a 22. Plus Budapest Nemzetközi Maraton és Futófesztivál különböző futamain. A leghosszabb, több mint 42 kilométeres távon indulók a Hősök teréről az Andrássy úton a Duna-partig, majd a rakpartokon, a belvárosban, a Margitszigeten futottak és futnak, továbbá a Petőfi, a Margit, az Árpád és a Lánchidat is lezárták a verseny miatt.

A forgalomkorlátozások, útlezárások a város több pontján komoly dugókat okoztak. Különösen nehéz közlekedni a Hősök tere környékén, a Margitszigeten. Több buszjárat közlekedését is módosította, menetidejét jelentősen meghosszabbította a futóverseny. A 26-os busz a nap egy részében csak az Árpád hídtól a Nyugati pályaudvarhoz közlekedik.

A Petfői híd, a budai alsó rakpart délután két óráig, a pesti fél háromig van lezárva, míg a Bajcsy-Zsilinszky út-Nyugati téri felüljáró-Váci út-Lehel utca-Dózsa György út útvonalat délután fél négyig nem használhatják az autósok. A Független Hírügynökség kérdésére Csillag Melinda, a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese azt mondta: a futóversenyek miatt igen sok helyen van lezárás és forgalomkorlátozás, így most nehezebb autózni Budapesten, mint egy átalagos vasárnapon.

A szervezők közlése szerint Futás Napján résztvevő több mint 15 ezer emberből a maratoni távnak háromezren vágtak neki. A maraton még tart, az az utolsó befutókra negyed három után számítanak.