Tilosban parkolt a közlekedési hatóság autója

2008.09.02. 12:40
Egy felháborodott olvasónktól érkeztek fotók a Nemzeti Közlekedési Hatóság logójával díszített autóról, amint az tilosban parkol a XIII. kerületi Budai Nagy Antal utcában. A fehér Opel úgy állt meg a járdán néhány kidöntött oszlop helyén, hogy mellette nem lehetett elférni babakocsival, a troli végállomásán, az úttesten kellett kikerülni.

Tilosban parkolt a Nemzeti Közlekedési Hatóság (NKH) egyik autója hétfőn délután a XIII. kerületi Budai Nagy Antal utcában, hívta fel figyelmünket egy olvasónk, aki épp arra járt, így le is fotózta a járdán álló fehér Opelt. A képen látszik az is, hogy a parkolóőrök is észrevették a szabálysértést, a szélvédőn már ott van a büntetőcédula.

Elmondása szerint arra lett figyelmes, hogy egy babakocsit toló anyuka próbál a járdáról az úttestre lejutni, mivel az autó úgy parkolt a járdára, hogy babakocsival nem lehetett elhaladni mellette. A Budai Nagy Antal utcában van a troli végállomása, itt fordul meg több járat is, így meglehetősen nagy a forgalom.

A kanyar egyébként, ami mellett az autó állt, évek óta problémás a trolik közlekedése szempontjából, rendszeresen előfordul ugyanis, hogy az ott tilosban parkoló járművek miatt a troli nem tud befordulni a Hollán Ernő utcába.

A Budai Nagy Antal utca burkolatának felújítása a közelmúltban fejeződött be, ennek része volt az is, hogy megváltoztatták a parkolási rendet, ezzel is biztosítva a tömegközlekedés akadálytalan működését. A frissen kihelyezett oszlopok közül, amelyek pont a járdára parkolást akadályozták volna, már több is hiányzik, ezért tudott az NKH-s autó odaállni.

Megkerestük az ügyben a Nemzeti Közlekedési Hatóságot is, kérdésünkre közölték, hogy valóban egy munkatársuk parkolt tilosban, aki természetesen befizeti a bírságot, valamint szóbeli figyelmeztetésben részesült. A hatóság egyébként részt vesz az új KRESZ megalkotásában, ami várhatóan 2009 első felében lép életbe.