M0-s óbudai szakasz: megtalálták a megoldást?

2007.01.09. 18:53
Egy civil szervezet olyan nyomvonal-változatot dolgozott ki az M0-s északi szektorának budai folytatására, amelyet egyre kevesebben utasítanak el. Már Óbuda sem biztos, hogy megvétózza a körgyűrű továbbépítését a III. kerületben, derült ki egy keddi fórumon. A témáról 1994 óta folyik az egyeztetés, egy békásmegyeri civil szervezet még most is elutasítja a napirenden lévő terveket.

Demszky Gábor még a tavaly októberi választási kampányban vádolta meg Tarlós István akkori óbudai polgármestert és egyben főpolgármester-jelöltet, hogy akadályozza az M0-s továbbépítését. A főpolgármester szerint Tarlós nem választotta ki a Nemzeti Autópálya Zrt. által javasolt hét változat közül azt a nyomvonalat, ahol megvalósulhatna a 10-es és a 11-es utak közötti M0-s szakasz.

Tarlós megvétózta, Bús nem?

2005-ben Tarlós tényleg elutasította a Nemzeti Autópálya Zrt. javaslatát a nyomvonalra. (Ez a cég idén januárban alakult át Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt.-vé.) Az M0-s északi szektora azonban hamarosan új híddal, a Megyeri (alias: Colbert) híddal bővül, amely Budakalászra, a 11-es útig vezeti 2008-tól a pesti oldalról érkező autókat, s így Budakalász felől Óbudára zúdul majd a Dunakanyar és részben más térségek forgalma is.

A helyzetet alighanem felmérte Bús Balázs, Óbuda új fideszes polgármestere is. (Az időközben fővárosi Fidesz-frakcióvezetővé avanzsált Tarlós nem volt és jelenleg sem tagja a pártnak, amely őt támogatta több cikluson át Óbudán.) Bús szerint olyan új változatot dolgoztak ki az állami autópálya-építők, amely már közelebb áll azokhoz az elképzelésekhez, amelyeket korábban a III. kerületi önkormányzat fogalmazott meg.

Civilek készítették elő

Az M0-s tervezett, 10-es és 11-es út közötti szakaszának legújabb változatairól kedden az óbudai polgármesteri hivatalban rendeztek fórumot. Az új változat szerint a nyomvonal Budakalászra is átkanyarodna egy rövid szakaszon, így a békásmegyeri Ófalu lakosai kissé fellélegezhetnek, különösen, hogy a tervezett nagy csomópont sem Óbudán, hanem Ürömön épülne meg.


Forrás: NIF

Az ófaluiak, az Óbor Egyesület ezek után feltételesen támogatásáról biztosította a fórumon az autópálya-építők által 3.1-esnek nevezett változatot, amely így már nem az óbudai kerület- és városhatárral párhuzamosan halad majd Üröm felé, hanem tesz egy kis kitérőt Budakalászra. Ezt a változatot egyébként az Óbor-kör Kulturális és Környezetvédő Egyesület javaslatára készítették el, a korábban kidolgozott, hasonló nyomvonalú 3-as változat helyett.

Budakalász és Üröm is örül

Budakalász és Üröm vezetői szintén megjelentek a fórumon, és a budakalászi polgármester támogatta az ötletet. Az ürömi alpolgármester is beleegyezni látszott e változatba, feltéve, hogy alagútban megy majd az új körgyűrű.

Az alagút építését több szakértő és civil szervezet is javasolta, többek között Illés Zoltán is e mellett érvelt a Fidesz környezetvédelmi specialistájaként. Illés egyébként nem értett egyet az M0-s jelenlegi koncepciójával, de ha már építik, akkor szerinte a lehető legtöbb környezetvédelmi intézkedést kell végrehajtani.

A békásmegyeriek továbbra is ellenzik

A most előterjesztett legújabb változatot - amelyet Óbuda polgármestere sem utasított el kategorikusan - ugyanakkor ellenzi az S. O. S. Békásmegyerért Egyesület. Szerintük az alagút építésekor légszűrő-berendezéseket szerelnek majd fel, amelyek szennyezni fogják a felszínt, és a sajátos domborzati és széljárási viszonyok miatt a békásmegyeriek egészségét veszélyezteti majd az 50 ezres lélekszámú lakótelepet körbekerítő gyorsforgalmi út.

Az új út jellemzői
A 10-es és 11-es út közötti szakasz 2x2 sávon, középen osztott pályával épül majd, a beruházók nem akarják elkövetni azokat a hibákat, amelyek az M0-s délebbi szakaszain történtek, és ahol közlekedésbiztonsági szempontból kifogásolható megoldások születtek. Ezért a jövőbeni folytatásnál egy-egy leállósáv is épül az út mellett. Az új út engedélyezési folyamata még a kezdetén tart. Az adminisztratív procedúra várhatóan három-öt évre nyúlik, és a kivitelezés is két évet igényel, így 5-7 éven belül, 2012-1015 táján várható a 10-es és a 11-es utak közötti szakasz elkészülése. Az új út várhatóan alagútban halad majd a budai hegyvidék alatt. Az egyelőre kérdéses, hogy a szóban forgó szakasz szinte teljes egészében vagy csak egy rövid távon megy majd a föld alatt. A jelenlegi egyeztetések szerint a legdrágább, csaknem 70 milliárdba kerülő változat elfogadására, önkormányzati jóváhagyására van a legtöbb esély.

A békásmegyeri egyesület szerint szép, hogy a tízezres lakosságú Budakalásznak és a szintén nem túl népes Ürömnek tetszenek a jelenlegi nyomvonalváltozatok, de szerintük kijjebb kellene megépíteni az új szakaszt, a Pilisi Parkerdőgazdaság lakatlan területein, ahol nem lenne szükség alagútra sem.

50 ezer ember veszélyben?

50 ezer békásmegyerit szerintük nem szabadna ilyen veszélynek kitenni, ezért arra kérték a polgármestert, ő is mondjon nemet a 3.1-es változatra. Bús nem mondott határozott véleményt az ügyben, azt azonban hangsúlyozta, hogy a békásmegyeriek által ellenzett változat jobban megfelel a kerület érdekeinek, mint a korábbi tervek.

A sztrádacég illetékesei, illetve az általuk felkért szakértők bemutattak más nyomvonalakat is, de ezek nem kijjebb mentek volna, ahogyan ezt a békásmegyeriek kérték, hanem még kevesebb szakaszon számolnának alagutakkal. E változatokat viszont szinte minden érintett ellenezte, a magas zajszennyezés és károsanyag-kibocsátás miatt.