Megvonnák a díszpolgári címet Persányitól

Arra szólította fel a XVI. Kerületi önkormányzat képviselő-testülete Persányi Miklós zöldminisztert, hogy mondjon le a kerületi díszpolgárságról, ugyanerre kérték Novák Dezső világhírű labdarúgót. Persányival az a bajuk, hogy politikai szerepet vállalt, Novákkal pedig az, hogy ügynök volt. A koalíciós pártok tiltakoznak.

Az SZDSZ szerint elképesztő és felháborító döntést hozott a XVI. kerület jobboldali többségű képviselő-testülete, amikor felszólította a kerület díszpolgárát, Persányi Miklóst, hogy mondjon le erről a címéről, ellenkező esetben a testület fogja felülvizsgálni azt, írta keddi közleményében Horn Gábor, a párt ügyvivője.


A Népszabadság keddi számában adott hírt arról, hogy a XVI. kerület jobboldali többségű képviselő-testülete felszólította két díszpolgárát Persányi Miklóst és Novák Dezsőt, mondjanak le címükről, mert ha nem teszik meg, a testület dönt erről.

A napilap szerint a képviselő-testület Novák Dezső vilúghírű labdarúgót - saját maga által már bevallott - ügynökmúltja miatt nem szeretné a helyi díszpolgárok sorában látni, míg az Állatkert igazgatójaként kitüntetett Persányi Miklóst azért nem, mert politikai szerepet vállalt.

"Elfogadhatatlan, ízléstelen és ostoba döntés" az, mely a díszpolgári címtől az arra korábban érdemesnek talált személyt megfosztaná, annak politikai szerepvállalása miatt - írta közleményében az ügyvivő Persányi Miklósra utalva. Horn Gábor úgy fogalmazott, "mi, liberálisok visszautasítjuk a XVI. kerületi képviselők akcióját, és egyúttal arra figyelmeztetünk: ez nem polgári, nem plebejus, nem konzervatív, nem jobboldali politika. Ez egyszerű, alpári gyűlölködés, melyen senki sem nyerhet".

Szintén tiltakozik a döntés ellen Molnár Gyula, a XVI. Kerületi MSZP elnöke, aki a Népszabadságnak azt mondta: "a XVI. Kerületi jobboldali többség példátlan, arcátlan és méltatlan javaslatot támogatott szavazatával".

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Tiltott pornográf felvételek miatt gyanúsíthatják a volt fideszes alpolgármestert

2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.

szeptember 11., 15:25