Mégis távozhat Budapest főépítésze

Az év elején a peremkerületi szocialista polgármesterek kezdeményezték Budapest főépítészének leváltását, de akkor a városvezetés még kiállt Schneller István mellett. Most az SZDSZ frakcióvezetője nyilatkozta, hogy Budapest új arculatának kialakításával talán mást bíznak meg.
Heteken belül eldől, hogy Schneller Istvánnal, vagy egy új főépítésszel fogják kialakítani Budapest új típusú, modern arculatát. Bőhm András, a fővárosi önkormányzat SZDSZ frakcióvezetője a városvezetés és a főépítész között még zajló egyeztetések kapcsán csütörtökön az MTI-nek elmondta: az "együttgondolkodás" még tart. Leszögezte, ha váltás lenne a főépítészi poszton, az bizonyosan nem politikai nyomásra, nem az MSZP szorgalmazására történne. Jelenleg nincs napirenden a főépítész távozása, jegyezte meg.

A szocialisták váltanának

Gy. Németh Erzsébet az MSZP frakcióvezetője közölte, szívesen látnának más személyt a főépítészi poszton, mivel másként gondolkodnak a városfejlesztésről, mint Schneller István. Hozzátette: a fejlesztéssel kapcsolatos ügyekben nem a főépítészi véleménynek, hanem a képviselő-testület álláspontjának kell a meghatározónak lenni.

A főépítész távozását a szocialisták már évek óta szorgalmazzák. Ez év elején több külső kerületi polgármester is levélben kérte a főpolgármestert a szerintük a fejlődésüket gátló főépítész menesztésére. Hajdú László XV. kerületi szocialista polgármester akkor az InfoRádiónak elmondta, véleményük szerint a főépítész fejlesztésellenes és elsorvasztja a külvárosokat. Hozzátette, hogy Schneller István miatt a XV. kerület is elvesztett egy milliárdos befektetőt.

Tiba Zsolt főjegyző akkor éles hangú közleményben utasította vissza, hogy pártnyomásra bárkit eltávolítsanak a városházáról. Schnneller István főépítész az MTI megkeresésére napok óta, Tiba Zsolt pedig csütörtökön nem reagált.

Gödöllőn folytatná

Városházi forrásokból az MTI úgy értesült, hogy a főváros településszerkezeti tervének májusi módosítása még biztosan Schneller István nevéhez fűződik majd. Egyesek tudni vélik, hogy az elméleti szaktekintélynek számító főépítész távozása esetén pályáját egyetemi oktatóként Gödöllőn folytatja.

Az oldalról ajánljuk

  • Külföld
Horvátországban már nyithatnak az éttermek és kávézók teraszai

Élvezhető lesz a dalmát tavasz - feltéve, hogy nem romlik a járványhelyzet. Legutóbb 544 új beteget azonosítottak.

tegnap, 14:23

  • Gazdaság
96 hónapja nőnek a bérek, decemberben 450 ezer forint volt az átlagkereset

A minimálbér 128 százalékkal, a garantált bérminimum pedig 145 százalékkal emelkedett.

tegnap, 10:39

  • Belföld
Július 24-én lesz a Budapest Pride

A Balaton Sound szervezői kevésbé derűlátók, hogy lehet-e nyáron fesztiválozni.

3 órája

  • Belföld
Kora tavaszias időben napfürdőzhetünk

A napsütés előtt sűrű köd borítja az országot – a köd miatt figyelmeztetés van érvényben.

február 23., 04:29

  • Futball
Gulácsi Péter: Én kiállok a szivárványcsaládok mellett!

„A legfontosabb a szeretet, az elfogadás és a tolerancia mások iránt.”

február 23., 14:21