Középkori sírokat találtak a Skála alatt

A budai Skála bontás alatt álló épületénél végeznek feltáró munkákat a régészek, akik nyolc korszak leleteit találták meg eddig a területen.

A római korból származó lakóházak, kemencék maradványai kerültek elő a Skála környékén, a földből; de nem csak az I. és II. századból, hanem korábbról is találtak maradványokat a feltárást végző régészek: a kelták idejéből, a Kr. e. I. századból is kerültek elő tűzhelymaradványok.

A Gellérthegytől délre elterülő síkságon nagy kelta-római település volt, ennek már sok maradványa került elő a Gellért téren, Ménesi utcában, a Körtéren és a Kende utcában, nagy valószínűséggel ehhez a korhoz tartoznak az itteni település-részletek is.

A régészek az újkőkorból, rézkorból és bronzkorból is találtak leleteket, az i.e. VII. századtól egészen a keltákig. Jelentős temetőrészletet tártak már fel a területen: 15 középkori sírt találtak a néhai áruház közelében.

A feltárást vezető régészprofesszorok szerint igen jelentős a lelőhely, gazdag leletanyag került már eddig is elő a földből.

A Skála épületének bontását augusztus elején kezdték el, helyén és körülötte irodák, lakások, bevásárlóközpont és mozik együttesét építik majd fel. A beruházást a régészeti feltárás nem hátráltatja, az ütemet nem módosítja, a bontási munkálatok végéig, októberig biztosan folyhat a feltárás is.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Szabó Tímea és Karácsony Gergely maradt a Párbeszéd vezetője

A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.

tegnap, 15:31

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32