Csökkentenék a távfűtés költségeit

Hatékonyságjavító programot dolgozott ki a Főtáv, amellyel másfél év alatt megszüntetnék a távfűtés versenyhátrányát a gázfűtéses háztartásokkal szemben. A 44 pontos javaslatcsomag szerint egyebek mellett egyéni hőszabályozással lehetne csökkenteni a távfűtés költségeit, hangzott el azon a beszámolón, amelyet Hagyó Miklós főpolgármester-helyettesnek tartottak vasárnap a Főtáv vezetői.

Most 241 ezer lakást lát el távhővel Budapesten a Főtáv, 88 százalékuknál azonban nincs lehetőség a hőmérséklet egyedi szabályozására - pedig ezzel akár 15 százalékos megtakarítást is el lehetne érni, sőt megfelelő szigeteléssel és nyílászárókkal 45 százalékra nőhet ez az arány.

A távfűtés környezetkímélőbb, biztonságosabb és kényelmesebb ugyan mint a gázfűtés, de egyelőre 20 százalékkal drágább, ezt a versenyhátrányt szeretnék ledolgozni.

A 241 ezer fővárosi háztartásból 138 ezerben melegek már a radiátorok, bár a hivatalos fűtési szezon csak október közepén indul, mondta a Független Hírügynökségnek a Főtáv Zrt. szóvivője.

Balog Róbert elmondta: a szolgáltatást a társasházak a közös képviseleten keresztül kérhetik.

A szóvivő összehasonlításként elmondta, hogy tavaly még júniusban is kellett fűteni, olyan hideg volt egy rövid ideig, idén pedig már szeptember elején beindították a szolgáltatást, ugyancsak a szokatlanul hideg miatt.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Szabó Tímea és Karácsony Gergely maradt a Párbeszéd vezetője

A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.

tegnap, 15:31

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32