Eufrozina, Kende
4 °C
15 °C

Bemutatták a HUSS Enterprise-t a tétényi fennsíkon

2008.04.24. 20:18
Elkészült az űrhajóra emlékeztető budafoki víztorony, a viszonylag csendben megvalósult vízműves beruházás jelentőségét ünnepélyes eszem-iszom keretében méltatta a főpolgármester. A délbudai térségben lakók szomját oltó, háromezer köbméteres, ultramodern víztározót szemerkélő áprilisi esőben járhattuk körül szerda este.

Szinte a fák csúcsát súrolják a nehéz esőfelhők szerda este, ahogy a nagytétényi-fennsíkon balra kanyarodunk a szocializmus predátorait karanténba záró szoborpark bejáratát elhagyva. "Minden víztorony ufó" - mondja Indafotós kollégám, miután megpillantotta a nehéz esőcseppekkel vert szélvédőn át azt, amiért jöttünk. "Na, azért ez nem egészen van így" - veti ellen a téma hazai szakértője. "Na jó, akkor minden új víztorony, olyan mint egy ufó" - módosít az anyósülésen ülő, errre már némileg elismerőleg bólogat sofőrünk, aki egy különleges létesítmény avatására hozott bennünket.

A dél-budai fennsík egyik dombjának tetejére caplatva már le se tudjuk venni a szemünket a hatalmas futurisztikus mérnöki műalkotásról, a cipőnkre ragadt sárkoloncokra ügyet se vetünk. A harmadik típusú találkozás tárgya nem más, mint Fővárosi Vízművek Rt. budafoki víztornya, ami alulnézetben és teljes díszkivilágításban E.T. űrhajójára, felülnézetben a Star Trek sci-fi sorozat USS Enterprise csillaghajójára emlékeztet leginkább (nevezhetnénk akár HUSS Eneterprise-nak is, márcsak a címadás kedvéért is). Az élményt fokozza a szögesdrótokkal körülvett, lakott területektől kissé távoli "belépni tilos" táblákkal jelzett vízműves üzemi terület, ami meg az Area 51 ufókulturális húrjait pendíti meg az ilyesmire fogékony alienhívő lelkekben.

Képek a víztoronyról (Fotók: Nagy Attila)

A hatalmas szerkezet közelében azonban nem nagy fejű, hosszú kezű, enyhén szürkés bőrű szíriusziak hemzsegtek, hanem a vízművek és a főváros közös rendezvényére érkezett újságírók, rádiósok és tévések, no meg az alig pár percet késő Demszky Gábor. Miközben a felhőzet miatti korai félhomály teljes éjszakai sötétségbe váltott a büfésátor fölé tornyosuló, sötét betontömbön bekapcsolták előbb a helyzetjelző vörös lámpákat, majd a kék-vörös kivilágítást.

150 liter/nap

A főpolgármester az esőtől halkan doboló ponyva alatt nagy örömét fejezte ki, hogy ismét valami maradandót sikerült alkotni Budapesten. Olyasmit "ami nemcsak minket, de a következő generációkat is szolgál". Demszky Gábor kifejtette, hogy a Fővárosi Vízművek kétmillió embert lát el tiszta ivóvízzel, és Budapest igen szerencsés helyzetben van, mert rendkívül tiszta ivóvíz folyik a csapokból. Az átlagpolgár naponta 150 liter vizet használ és ez az utóbbi időben növekvő trendet mutat, jelezve egyben az életszínvonal emelkedését, tért ki picit a nemzetgazdasági vonzatokra is a főváros első embere. De aztán újra fókuszált, mondván ezt a 150 liter/nap mennyiségű vizet valahogy el is kell juttatni a háztartásokba és nem is akárhogy: tisztán és veszteségmentesen.

Az öt évig tartó építkezés képei (Fotók: Fővárosi Vízművek Rt.)

"Ez a piacképes szolgáltatás Budafokot és térségét látja el tiszta vízzel, biztonságosan és azonos nyomással" - mondta a víztoronyról Demszky, hozzátéve, hogy "mindezen túl értékes építészeti alkotásról is van szó egyben, ami Budapest panorámáját, fényét emeli, ráadásul érdekes környezetben, a Tétényi fennsíkon, a szoborpark közelében van". Demszky beszéde végén gratulált a tervezőnek (az építész Perényi Tamás volt), és köszönetet mondott a kivitelezőknek, hogy a komplex vasbeton szerelési feladatokat profin megoldották. (Mint azt az este folyamán fél füllel hallottuk, az építés során akadt egy-két váratlan, menet közbeni improvizatív megoldást kívánó mérnöki-kivitelezői szituáció).

A főpolgármestertől Haranghy Csaba, a vízműigazgató vette át a szót. "A Fővárosi Vízművek, mint minden közmű, csendben, mondhatni láthatatlanul végzi munkáját" - kezdte mondandóját az egyik legfontosabb fővárosi közműcég első embere, mi meg pavlovi reflexként egyből a négyes metró építésére gondoltunk, de aztán elhessegettük magunktól a csúnya BKV-s képet, és inkább kinéztünk az esőáztatta ponyva műanyag ablakán a csini kis víztoronyra, hogy tényleg ott van-e még.

Haranghy Csaba hangsúlyozta, hogy a budapesti vízszolgáltatás hátterében álló "technikai eszközökkel, berendezésekkel és különböző létesítményekkel nem, vagy csak elvétve találkozhatnak a fővárosiak", és jószerével ez alól csak a víztornyok képeznek kivételt. "Ezeket a magasan a háztetők fölé nyúló építményeket számtalan helyről láthatjuk, és így a városkép meghatározó elemeinek tekinthetőek" - utalt részben az idén 140 éves vízművek műemlék víztornyaira, amelyek bár már nem működnek, de "tetszetős megjelenésüknek köszönhetően városunk textúrájának szerves részeivé váltak".

A Fővárosi Vízművek tájékoztató filmje a víztoronyról(5p 36mp)

Az esztétikai szempontokat ma is szem előtt tartja a közműcég, derült ki az igazgató szavaiból: "a víztorony építésekor a szakmai, vízellátással összefüggő szempontjainkon túl ezt sem hagyhattuk figyelmen kívül".

Egyedülálló szerkezet

A vízmű 2001 végén hirdetett nyilvános tervpályázatot a tervek elkészítésére. A pályamunkákat az építészszakma elismert képviselő bírálták el, az ő döntésük alapján választotta ki a cég a Narthex Építészeti Kft. alkotását, amelynek alapján különleges, világszinten is egyedülálló szerkezetű víztorony épülhetett meg. Az építmény egyedisége abban rejlik, hogy aszimmetrikus szerkezetű: a háromezer köbméter vizet tároló, kétrekeszes kelyhet nem a középpontja alatt támasztja alá a 38 méter magas, patkó keresztmetszetű törzs. Ez a szemnek is tetszetős konstrukció körültekintő, alapos, a statikai kockázatokat teljes mértékben kizáró tervezést és kivitelezést követelt meg.

A budafoki víztorony metszeti ábrája

"Ennek megfelelően, ügyelve a különleges szerkezetből adódó fokozott kockázatokra, csakis olyan víztornyot voltunk hajlandóak átvenni, mely maradéktalanul megfelel mind a hazai, mind az uniós biztonsági szabványoknak, előírásoknak, vállalva akár az ezzel járó csúszásokat" - mondta Haranghy Csaba, ezzel meg is magyarázva, hogy miért tartott csaknem öt évig a víztorony építése, a víztoronyé aminek megépítését Budafok és környéke földrajzi adottságai tették szükségessé. (A település ugyanis olyan magaslati területen található, amelynek stabil és minden körülmények között zavartalan vízellátása csak egy megfelelő ellennyomást nyújtó tároló segítségével biztosítható. Egyszerű elektromos szivattyúkkal már nem lehet a főváros vonzáskörzetébe kiköltözők egyre növekvő vízigényét kielégíteni, a víztorony segítségével viszont a vízszolgáltatás folyamatossága garantálható.)

1,4 milliárdos betonkehely

A vízművek szerint hasonló beruházásra több mint harminc éve nem került sor (bár a viztorony.hu szerint alig 24 éve, Csepelen 1984-ben épült egy szintén 3000 köbméteres víztorony, a "csepeli csíkos"). Azt, hogy a tétényi torony pontosan mennyibe került, szemérmesen elhallgatták, az igazgató annyit mondott, hogy mivel "a Fővárosi Vízművek bevételeinek döntő hányada a szolgáltatási területén élők által befizetett vízdíjakból származik, intézményünk minden esetben, így a különböző beruházások tervezésekor is fokozottan ügyel a költséghatékonyságra", így a mostani kiadások arányosan hasonlóak voltak a korábbi víztoronyépítések – a Lakatos utcai és a csepeli létesítmények – költségeihez. Többletkiadást a helyi védettségű fennsík természeti értékeinek, így például az őshonos védett növények szakszerű átültetése és megóvása jelentett, tette hozzá az igazgató. (Úgy tudni, hogy a 2003-as vállalkozói szerződésben rögzített 600 millió forint helyett több mint kétszer annyiba: 1,4 milliárdba került a létesítmény, részben a már korábban említett improvizatív megoldások és építkezési csúszások miatt.)

Na de mindezek a protokolláris és üvegzsebekben turkáló részletek nem is nagyon érdekelnek minket, úgyhogy boldogan felliftezünk a szemerkélő esőtől sem rettenve a negyven méteres magasságba, hogy megcsodáljuk a panorámát. A panoráma persze nem annyira kíváncsi ránk, így főként hideg párába és vastag felhőpaplanokba burkolózva csak sejteti velünk a dombos tájat. A vörös reflektoroktól kissé elvakulva, ázottan liftezünk vissza a földszintre, hogy búcsúzóul még egyszer körüljárjuk az immár esti sötétségben kéken tündöklő betonkelyhet.

Távozóban még felmászunk a szoborpark bejáratával szemközti emelvényre, Sztálin csizmái mellé is, hogy messzebbről, a sötét tájba foglalva is megnézhessük a mérnökművészek kivilágított alkotását. Jól néz ki, hazamennénk vele.