Budapest legnagyobb szeméthegye nőtt ki a XI. kerületben

Néhány hónap alatt futballpálya méretű illegális szeméthegy nőtt a XI. kerületi Savoya Park közelében, a 6-os út bevezető szakasza mellett. Az önkormányzatnak nincs embere a megfigyelésre, nincs pénze a szemét eltakarítására, de feljelentést tesz az ügyben a rendőrségen - tudta meg az Info Rádió.

Az Info Rádió által idézett becslések szerint Budapest legnagyobb méretű illegális hulladéklerakó-helye alakult ki az elmúlt hónapokban a XI. kerületi Savoya Park közelében, a Hunyadi János út és a Hajó utca közötti területen. A futballpálya méretű önkormányzati ingatlanra először csak a teherautók hordták folyamatosan a sittet és egyéb szemetet, de ma már a háztartási hulladék, sőt a gyűjtőhelyeken ingyenesen elhelyezhető szelektív hulladék is megtalálható itt.

Az önkormányzat nem sokat tud tenni az illegális szemétszállítók ellen. Domokos Csaba, a XI. kerületi polgármesteri hivatal szóvivője elmondta, hogy két hete tudnak az illegális lerakóhelyről, de nincs pénzük a kitakarítására.

Nincs tízmilliójuk

"Ez nagy terület, az előzetes becslések szerint tízmilliós nagyságrendű lenne a kitakarítása. Egyszerűen telehordták szeméttel, minden engedély nélkül és ez bűncselekmény. Ez egy önkormányzati terület, viszont túl nagy ahhoz, hogy bekerítse az önkormányzat és jelenleg nincs arra tízmillió forintja, hogy elszállítsa a más szemetét."

Domonkos Csaba hozzátette, hogy az ügyben büntetőfeljelentést tesznek ismeretlen tettes ellen.

A kerületnek nem ez az első összecsapása az illegális szemétszállítókkal. Nemrégiben a Kamaraerdőben helyeztek ki három konténert azért, hogy a környékbeli nyaralók el tudják helyezni a felgyűlt háztartási szemetet. A konténerek hamar divatba jöttek, és nemcsak a környékbeliek, hanem a sitt-, és egyéb hulladékot szállító teherautók is rákaptak. Néhány hét után az egész környéket elborította a hulladék. A konténereket egy nagyobb takarítás után tavaly bekerítették, és azóta kutyás őr vigyázza a szemetest a Kamaraerdőben, természetesen közpénzen.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Az EMMI államtitkára szerint az elmúlt években 77 kórházat újítottak fel

Állítja, hogy öt népegészségügyi program indult célzott szűrőprogramokkal, egyre több orvos és egészségügyi szakember dolgozik itthon.

3 órája

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Kultúr
Pláza helyett közpark lett, maradhat?

A szennyezett gyártelep helyén szellős, izgalmas elemeket felvonultató közpark nyílt. Megnéztük, mit tud Budapest legújabb zöldterülete, a Széllkapu.

szeptember 12., 16:17