Néhány bérlőn múlik a Várkert bazár sorsa

2004.06.26. 10:41
18 milliárd forintot fordítana egy beruházó a Duna-parti Várkert bazár teljes megújítására. A tervek szerint a létesítményhez tartozó lakóépületeket irodaházakká alakítaná a kivitelező, azonban a munkák az eddig ki nem költözött lakók, és az árkádsori műtermeikhez ragaszkodó alkotók miatt egyelőre még nem kezdődhetnek meg, írja a Magyar Hírlap.
Még 2004-ben rendeződhet a budai Várkert-bazár évtizedek óta húzódó ügye - értesült a Magyar Hírlap. A lap úgy tudja, hogy három-négy éven belül elkezdődhet a világörökséghez tartozó épületegyüttes felúőjítása, amennyiben a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal elfogadja a Foundation Kft. által benyújtott építési terveket. A cég 18 milliárd forintot fordítana a Duna partján málladozó épületegyüttesre.

Komplett felújítás

A Várkert bazár felújításáról még 1996-ban született kormányhatározat, a munkákra az előszerződést hat évvel később kötötte meg a Budai Várgondnokság Kht., a bazár vagyonkezelője a külföldi tulajdonban lévő Foundation Ingatlanfejlesztő Kft-vel. A szerződésben foglaltak szerint a kft 18 milliárd forintból felújítja az állami tulajdonú műemléket, valamint föld alatti épületrészekkel is bővíti azt, cserébe hatvan évre megkapja az épületegyüttes haszonélvezeti jogát. A végleges szerződést akkor ütik nyélbe, ha a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal engedélyezi a végleges építési terveket, amiket hétfőn nyújt be a Foundation Kft.

A tervek szerint a létesítményhez tartozó lakóépületeket irodaházakká alakítaná a kivitelező, míg az egykori Ifjúsági Park közparkká avanzsálna, az északi bazársoron üzletek, a délin kávéház és étterem csábítanák a járókelőket. A felszíni épületek alatt kétszintes, 300-400 férőhelyes mélygarázs épülne, ahonnan lifttel lehetne feljutni a múzeumok szintjére. Az építkezés már az idén megindulna, és jó esetben legfeljebb négy év alatt be is fejeződhetnének a munkálatok - értesült a Magyar Hírlap a Foundation Kft. ügyvezető igazgatójától.

A lakókon múlhat

A munkák azonban a Várkerthez tartozó három lakóházból eddig ki nem költözött lakók, és az árkádsori műtermeikhez ragaszkodó alkotók miatt egyelőre még nem kezdődhetnek meg, az elhúzódó egyeztetések és pereskedések úgy tűnik jócskán hátráltatják a tervek megvalósulását. A bérlők ugyanis keveslik az használatukban lévő ingatlanokért felajánlott összegeket. Összesen három lakó és négy művész nem hajlandó továbbra sem kiköltözni a bazári lakásokból, az építkezés viszont addig nem kezdődhet meg, amíg ők nem távoznak.

A Budai Várgondnokság Kht. eddig csaknem egymilliárd forintot költött állami részvállalásként a több mint hatvan lakás és 18 műterem megváltására. A közhasznú társaság vezetője most attól tart, hogy a beruházó látva az öügy bonyolultságát esetleg meggondolja magát és visszalép az üzlettől.