Emberölésbe és vérfertőzésbe is keveredtek MDF-esek

2007.01.05. 10:25
Kellemetlen hónapok jöttek a Magyar Demokrata Fórumra. Szeptember óta bűnügyek sorozatában keveredtek a rossz oldalra a párt vidéki emberei. Az MDF alelnöke szerint a politika kezében nincs 100 százalékos szűrő, csak a hit, hogy a helyi közösségek feddhetetlen embert választanak maguk közül.

A Mercedes terepjárójával együtt eltűnt Prikkel házaspár utáni nyomozásban a rendőrség több gyanúsítottal együtt őrizetbe vett egy férfit, aki októberben még a Magyar Demokrata Fórum megyei listáján indult. A Fejér megyei rendőrök csütörtökön kiégve bukkantak a keresett autóra, a roncsban talált elszenesedett csontokról pedig azt valószínűsítik, hogy azok emberi maradványok.

A Fejér megyei bűnügyben egyelőre csak id. N. J. monogrammal szereplő gyanúsított a harmadik az egykori vagy mostani fórumos jelöltek sorában, aki az utóbbi időkben a rendőrségi hírekbe került. Ráadásként a csütörtökön kiderült, hogy a párt országos elnökségének egyik tagja is hamarosan a vádlottak padjára kerül egy futballpénzek körül forgó ügyben.

Hatot lőtt a választás előtt

Az őszi önkormányzati választás kampányfinisében az MDF-nek lemondásra kellett felszólítania saját Somogy megyei nagytelepülési listavezetőjét, mert szeptember 16-án kiderült, Szabó Gyulát gyanúsítják egy Marcaliban több lövéssel elkövetett gyilkossággal. Szabó még a választás előtt beismerő vallomást tett, amely szerint egy elhagyott külvárosi részen egy milliós tételről folyó vitában gyakorlatilag kitárazott egy 34 éves helybeli férfira.

Régen köztiszteletnek őrvendett

Októberben Tatabányán okozott óriási döbbenetet, hogy a helyi Szent Borbála Kórház gyermekosztályát vezető T. Ágostont a tatabányai bíróság első fokon két év hat hónap börtönre ítélte három lányával huzamosabb időn keresztül folytatott szexuális kapcsolata miatt. Az orvos vérfertőzési ügyéről egészen még az ítélet megszületése után sem tudtak hetekig munkahelyén. A nem jogerős ítéletben elmarasztalt T. Ágoston 1994-ben indult a párt színeiben. Az akkor még köztiszteletben álló orvost tatabányai városi listájára vette fel a párt.

Csütörtökön a Videoton Labdarúgó Kft. ügyében az ügyészség összesen kilenc személy ellen nyújtott be vádiratot. A többek között adócsalás miatt indított eljárás gyanúsítottai között van az MDF országos elnökségének tagja, és székesfehérvári alpolgármestere is. Viniczai Tibor szerint politikai ellenfelei keverték a több ismert székesfehérvári üzletembert, politikust is érintő ügybe. A februárban kezdődő bírósági eljárásban azonban a vádlottak padjáról próbálhatja meg tisztázni magát.

Csak a hit van

Magyarországon nincs olyan szűrő, amely a köztisztviselőkhöz, közalkalmazottakhoz hasonlóan a választott politikusok esetében legalább az előéletet ellenőrizné - jelentette ki Hock Zoltán. Az MDF alelnöke emlékeztetett arra, hogy az októberi választáson Baranyában egy letöltendő börtönbüntetése elől bujkáló férfit is meg lehetett választani polgármesternek.

Hock szerint az MDF jelöltválasztása nem rosszabb és nem jobb a többi hazai politikai szervezet által használt módszernél. Az önkormányzati választásokon több mint 4000 jelöltje volt csak az MDF-nek, és ilyenkor idő és információ hiányában szinte nincs más kontroll-lehetősége a vezetésnek, mint a hit, hogy a párt helyi közösségei a megfelelő rendes és feddhetetlen embert választják ki képviselőjelöltnek. Hock, aki hangsúlyozta, a Prikkel-ügy egyik gyanúsítottjának MDF-es múltjáról csak a sajtóból értesült, miután a rendőrség még csak monogramokat tett közzé, elismerte, a pártnak kellemetlen a balszerencsés sorozat.

Az alelnök leszögezte, ha bebizonyosodik, hogy a Fejér megyei bűntényben MDF-es is szerepet játszott, természetesen kiállnak a nyilvánosság elé, ahogy ezt megtették a marcali gyilkosság esetében is. Akkor a párt még aznap a párt elhagyására szólította fel a megyei listavezetőt, és határozottan elítélte az erőszak minden formáját.