Nem meri megbüntetni a frakció az MSZP vezérkarát?

2003.10.01. 09:31
Azért nem büntették a múlt héten a jegyzőkönyvek tanúsága szerint a parlamenti ülésteremben jelen lévő, ám Gyurcsány Ferenc interpellációra adott válaszát meg nem szavazó szocialista vezérkart, mert belátásukra volt bízva: szavaznak-e avagy sem. A szűk kormánytöbbség miatt vasfegyelmet követelő frakciószabályzat a ciklus elején még teljes szigorával lecsapott egy hasmenés miatt négy szavazást mulasztó képviselőre, a kormányfő azonban már akkor is megúszta a hiányzásokat.
Varjú László szocialista frakcióigazgató arról tájékoztatta az Indexet, hogy nem kaptak büntetést a miniszteri választ nem támogató képviselők. A frakció szabályzata szerint ugyanakkor a nem szavazó képviselők első esetben 50 ezer forintos büntetésre számíthatnának, a további mulasztás esetén pedig minden egyes szavazásért 10 ezerre.

Annyi bizonyos, hogy csaknem a teljes szocialista vezérkar kihúzta magát a szavazás alól, többen közülük lelkiismereti okokra, mások egyéb elfoglaltságukra hivatkoztak. Kovács László például éppen akkor egyeztetett Medgyessy Péterrel, Juhász Ferenc a svéd kollégáival, Jánosi György viszont morális okokból tartotta magát távol a szavazógombtól.

Kvázi munka, kvázi fegyelem?

Az országgyűlési szavazásokon való jelenlétet kötelezővé tevő frakciószabályzat előírásait Varjú úgy értelmezte, hogy a képviselőknek csak akkor kell kötelezően igennel, vagy nemmel szavazniuk, ha adott kérdésben előzőleg a frakció álláspontot alakít ki. Ebben az esetben nem történt ilyesmi, bár a szabályzat szerint a képviselők a szavazásban, mint "kvázi munkában vesznek részt" - mondta a frakcióigazgató. Így a nem szavazás elvileg igazolatlan hiányzásnak számít. Varjú hangsúlyozta: a nem szavazók belátására volt bízva, hogy szavaznak-e.

Egy hasmenés 90 ezerért

A kormányváltást követően a szűk kormánypárti többség miatt az MSZP kemény szabályokat fogadott el. A szigor első áldozatának 2002 júliusában 90 ezer forintot kellett fizetnie, mert éppen egy szavazási periódusban jött rá a hasmenés. A szocialista honatyának az igazolatlan távollétért járó 50 ezres alapdíj mellett négy voksolásért is fizetnie kellett. Igaz, méltányossági alapon Medgyessy Péter kormányfő hiányzásait már a ciklus elején sem sújtották pénzbírsággal.

A Fidesznél 50 ezer a legmagasabb büntetés

A Fideszben is volt már példa arra, hogy 50 ezer forintos bírságot szabtak ki az Országgyűlés üléseiről igazolatlanul hiányzó képviselőre. Juhos Katalin, a Fidesz frakcióigazgatója az Indexnek elmondta, ezt a magasabb büntetési tételt azonban eddig csak ritkán kellett alkalmazni és csak azok a honatyák számíthatnak rá, akik akár egész hónapra is "eltűnnek" a parlamentből.

A pártigazgató elmondta, hogy 25 ezer forintban állapították meg az igazolatlan hiányzásokért és főként a szavazásokról való hiányzás díjtételét. Mint mondta, a frakció tagjainak, még az Európa Parlamentbe delegált honatyáknak is előre be kell jelenteni várható távollétüket, a frakció pedig az Országgyűlés nyilvántartását veszi alapul az ilyen ügyek kezelésénél. Az Index információi szerint 25 ezer forintos büntetésben részesült például Simicskó István, aki az EU-s parlamenti szavazáson a frakció ellenében a csatlakozás ellen szavazott. Simicskó ezután lemondott parlamenti tisztségeiről is, amit frakcióvezetője elfogadott.