A Naplót szerkesztené a Demokrácia Központ

2002.06.27. 17:59
Követeljék a Napló Medgyessy-üggyel foglalkozó vasárnapi műsorának vágatlan megismétlését a tv2-től - utasította a polgári köröket a Demokrácia Központ. Bár a Magyar Nemzet információi szerint egy volt kémelhárító tiszt interjújából vágtak ki lényegi részeket, a központ Medgyessy mondandójára kíváncsi. - A Medgyessy-interjút vágatlanul közöltük - mondta el az Indexnek Sváby, akit hidegen hagy a Demokrácia Központ felhívása.
Hívják fel a tv2-t és követeljék Sváby András a Napló számára készített, a Medgyessy-üggyel foglalkozó műsorának, vágatlan, "cenzúrázatlan" bemutatását - érkezett a felszólítás a polgári körökhöz a Demokrácia Központtól. A Magyar Nemzet értesülései szerint a Napló június 23-i adásából kivágtak egy részt, melyben egy egykori III/II-es tiszt elmondta: véleménye szerint hitelesek a Magyar Nemzetben közölt dokumentumok.

A kémelhárító szerint hitelesek a dokumentumok

Ha a dokumentum hiteles, márpedig valószínűleg az, akkor Medgyessy Péter részéről igencsak gyalázatos tevékenységet takar, olyan mértékben gyalázatosat, hogy azzal nem is említhető egy napon SZT-tiszti működése, jelentette ki állítólag Bálint László egykori elhárító tiszt a Naplónak. A műsorban - amelyben Medgyessy elismerte: hibázott amikor nem beszélt kémelhárító múltjáról - ezek után a Magyar Nemzet szerint csak a lényeget nem érintő részeket vetítették le az interjúból.

A polgári körökhöz eljuttatott felhívás - amely telefonálás mellett emailek küldésére is bíztatja a tagokat - szerint az ország polgárainak joga van tudni, "mit mondott a szocialista politikai rendőrség D-209-es ügynöke múltjával kapcsolatban".

Nonszensz

- Nonszensz, hogy ezt kérik - reagált Sváby András a Demokrácia Központ felhívására. A Medgyessy-interjút - a televíziózásban szokatlan módon - teljes hosszábban, vágatlanul adták le a Napló június 23-i adásában, mondta el Sváby. A Bálint Lászlóval készült anyag műfaja azonban más, nem interjút, hanem összeállítást készítettek a műsor számára. Ebben a III/II-es elhárítótiszttől sound bite-okat, idézeteket emeltek ki a kémelhárítók munkájával kapcsolatban.

Svábyt hidegen hagyja a felhívás

Ezeket mind fel is használtuk - mondta el Sváby. Azokat a részeket azonban, amikor Bálint az általa nem ismert pénzügyminisztériumi belső jelentésekről beszél, nem vágák be a kész műsorba. Egy kémelhárító a munkájáról beszéljen, azt ismeri, ne beszéljen egy olyan általa nem ismert dokumentum hitelességéről, amit csak fénymásolatban, nyomtatásban látott, indokolta a döntést Sváby, akit a polgári körökhöz intézett felhívás, mint mondta, hidegen hagy.