Csapody ismét megpróbálja a címert beletenni a nemzeti lobogóba

Az Alkotmány módosításával a címert is el lehetne helyezni a nemzeti lobogó közepén - vélekedik Csapody Miklós, az MDF országgyűlési képviselője, aki javaslatát már be is nyújtotta a parlamentnek. A képviselő már harmadszor próbálkozik a zászló címeresítésével.
Csapody Miklós azt indítványozza, hogy a magyar nemzeti lobogón jelenjen meg köztársaság címere. Az MDF-es országgyűlési képviselő csütörtöki sajtótájékoztatóján elmondta, hogy az alkotmány módosítását célzó, az MDF-frakció által támogatott önálló képviselői indítványát benyújtotta az Országgyűlésnek.

Az alkotmányt is módosítaná a képviselő

A javaslat az alkotmánynak a Magyar Köztársaság szimbólumairól szóló fejezetét - amely szerint a Magyar Köztársaság zászlaja három, egyenlő szélességű piros, fehér és zöld színű vízszintes sávból áll - kiegészítené azzal, hogy a fehér színű sáv közepén a Magyar Köztársaság címere helyezkedjen el.

Csapody Miklós elmondta, hogy most, amikor az európai uniós csatlakozás miatt úgyis módosítani kell az alkotmányt, lehetséges és egyben utolsó alkalomnak tartja, hogy javaslatát elfogadja az Országgyűlés.

Tizenkét év, három kísérlet

A politikus jelezte: az elmúlt 12 év alatt már három ízben, 1995-ben, 1997-ben, és 2000-ben is javasolta az Országgyűlésnek a címer és a zászló egyesítését, azzal az indokkal, hogy a két nemzeti jelképet mind az állami intézmények, mind magánszemélyek szerte a világon együtt használják, tehát egy 10 éve elterjedt gyakorlatot szeretne törvényesíteni.

- Küszöbön álló európai uniós tagságunk miatt is elengedhetetlennek tartom a nemzeti identitásunk szerves részét képező szimbólumok egyesítését, vagyis azt, hogy a Magyar Köztársaság állami címerét is hordozó nemzeti színű zászlóval lépjünk be az unióba - fogalmazott Csapody Miklós.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

9 órája

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

7 órája

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19