Most csőbombát találtak az újpesti MSZP-nél

2008.11.06. 10:32

Robbanószerkezetet találtak Budapesten, a IV. kerületi Nádor utcában egy pártiroda bejárata előtt a reggeli órákban, a tűzszerészek hatástalanították a szerkezetet. Burány Sándor, az MSZP fővárosi elnöke elmondta, hogy a szocialista párt helyi irodájánál találtak egy csőbombát.

A rendőrségi honlapon publikált közlemény a Készenléti Rendőrség Tűzszerész Szolgálatának munkatársai a szerkezetet a helyszínen hatástalanították, majd elszállították és biztonságos körülmények között megvizsgálják.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Bűnügyi I. Főosztálya visszaélés robbanóanyaggal vagy robbantószerrel bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást ismeretlen tettes ellen.

Október végén egy éles, nagy robbanóerejű, katonai támadó kézigránátot találtak ugyanott, néhány nappal később egy ismeretlen telefonáló az iroda felrobbantásával fenyegetőzött.

A nyomozók vizsgálják, hogy a korábbi és a mostani eset között van-e bármiféle összefüggés.