Szomorú és szánalmas, ami Magyarországon történt

A Lidové Noviny konzervatív cseh lap "Ősszel elkergetjük a kormányt" című cikkében számolt be arról, ami tudósítójuk szerint történt a március 15-i ünnepségen Budapesten. Szerintük a tüntetők nagyon jól meg voltak szervezve.

Magyarország az erőszakkal teli éjjel után az események felelőseit keresi - tudósít szombaton a Lidové Noviny című konzervatív cseh napilap.

Szomorú és szánalmas

Az "Ősszel elkergetjük a kormányt" cím alatt közölt írás elején a szerző, Gregor Martin Papucsek, egy név nélkül nyilatkozó férfi szavait idézi, aki kifejtette: Szomorúnak és szánalmasnak tekinti mindazt, ami ma Magyarországon történik. Az ünnepet úgy képzelné el, hogy a politikusok távol maradnának tőle, és nyugton hagynák az embereket. "Most azonban olyan zászlókat tűznek ki, amelyek alatt a II. világháború idején 600 ezer magyar zsidót deportáltak. Sokan a tiltakozók közül ezt nem is tudják. És ez a legszomorúbb..." - állította a nyilatkozó.

Ünnepelni kellett volna, de az esemény a többségnek csak arra szolgált, hogy gyalázzák a kormányt és személy szerint Gyurcsány Ferencet. Egész nap Gyurcsányt bíráló jelszavakat lehetett hallani.

Ősszel elkergetik Gyurcsányt

"A független megfigyelő szinte elcsodálkozott azon, hogy a kormányfő egyáltalán miért mutatkozott, amikor jól tudta, hogy mi vár rá. Másodszor akkor rökönyödhetett meg (a megfigyelő), amikor az ellenzék vezére, Orbán Viktor elmagyarázta, hogy a demokratikus rendszerben is lehetséges a kormány elkergetése. Ráadásul még az időpontot is kitűzte: ha a kormány takarékossági intézkedéseiről szóló őszi népszavazás után Gyurcsány nem távozik, a nép disznólépésben elkergeti" - írja a tekintélyes konzervatív újság.

Jól szervezett tüntetők

A tiltakozó akciók a Fidesz nagygyűlésének békés befejezése után a második felvonásukba léptek, amelynek semmi köze sem volt az elsőhöz. A szerző szerint a tüntetők nagyon jól meg voltak szervezve, folyamatosan kommunikáltak egymással, de a rendőrség ezúttal mindenre fel volt készülve, és legyőzte őket. Budapest belvárosának a felét azonban ismét tönkretették, bár nem annyira, mint ősszel.

Jó hírnek tekinthető, hogy a rendőrség hétfőn lebontja a parlament előtti fémkordont. Kérdés azonban továbbra is, hogy mikor sikerül lebontani a mai politikai kordonokat a kormány és az ellenzék között - fejezte be írását a Lidové Noviny.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32

  • Belföld
Szabó Tímea és Karácsony Gergely maradt a Párbeszéd vezetője

A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.

tegnap, 15:31