Csepeli vizsgáztat saját választási eredményéből

Vizsgakövetelménnyé tette egyetemi diákjai számára Csepeli György, hogy választókörzetének falvaiban készítsenek tanulmányokat a választásról. A visszahívott SZDSZ-es képviselőjelölt helyére nevezett államtitkár-egyetemi tanárnak májusra kell prezentálniuk a somogyi kutatások eredményét. Az oktatási ombudsman nem lát jogi aggályokat, de a kutatás hitelességét kezdetben megkérdőjelezhetőnek látta. Később utóbbi véleményét visszavonta.

"Nem rólam, hanem általában a választásokról van szó a tereptanulmányban" - szögezte le Csepeli György, a február 21-én képviselőjelöltté avanzsált az SZDSZ-es államtitkár. Az Index információi szerint az ELTE kulturális antropológia szakcsoportját oktató Csepeli azt a feladatot adta hallgatóinak, hogy a tavaszi félévben egy-egy somogyi faluban interjúzzanak a kampány idején.

A sors hozta úgy

Csepeli György májusban értékeli majd ki a választókerületében készült dolgozatokat. A szabad demokrata politikus elmondta, hogy a választásokról könyvet ír, ehhez nyújtanak segítséget a készülő tanulmányok is. A politikai antropológiából vizsgázóknak a félév végére kell beadniuk az interjúkat, amelyek akkor is készültek volna valahol, ha nem lett volna képviselőjelölt.


Csepeli György (Forrás: Mkogy.hu)

"Ha már a sors úgy hozta, hogy Somogy megyében nekem is indulnom kell, akkor a diákok miért pont ne azt a választókerületet vizsgálják, amit magam is ismerek" - mondta Csepeli. A politikus szerint a választókerület falvaiban folyó kutatásban "nevek, pártok fel sem merülnek" majd, a hallgatók azt vizsgálják, mit jelent a választás a lakosok számára.

Az Informatikai és Hírközlési Minisztérium politikai államtitkára két hete kapta meg a Somogy megyei 3. számú választókerületet, ahol Bertalan Attila helyett kell majd helyt állnia. A szabad demokraták korábbi jelöltje egészségügyi problémákra hivatkozva lépett vissza, de kiderült: a Somogy megyei Rendőr-főkapitányság a dán rendőrség feljelentése alapján pedofil képek letöltése miatt indított eljárás érintettje.

Józsa György az ELTE társadalomtudományi karának dékáni hivatalvezetője semmi kivetnivalót nem lát a Csepeli György által indított kutatásban, sőt kifejezetten érdekesnek tartja. Mint az Indexnek elmondta, a választási antropológiai szemináriumon a tanulmányokat májusra kell leadniuk a diákoknak. "Az elkészült eredmények semmilyen hatással nem lesznek az idei választásokra, azokat Csepeli György legfeljebb a 2010-es választásokhoz használhatja fel" - fejtette ki Józsa György.

Trükközni fognak?

Az oktatási jogok miniszteri biztosa jogi aggályokat nem lát, de először azt a véleményt fogalmazta meg, hogy az ilyen kutatás hitelessége megkérdőjelezhető (Aáry-Tamás Lajos a cikk teljes tartalmának ismeretében később módosított álláspontján).

A felsőoktatási törvény ilyen mélységig nem szabályozza az oktatás folyamatát, minden oktató szabadon választhatja meg módszereit és kutatási területeit, mondta az Index kérdésére Aáry-Tamás Lajos. Az ombudsman szerint ugyanakkor a társadalomtudományi kutatásoknál fontos, hogy a tudós tudjon távolságot tartani a vizsgált területtől. Érdekes elképzelni azt, hogy a diák a somogyi faluban a kampány idején azt mondja, ő Csepeli György kérésére végez kutatást, aki mellesleg az SZDSZ képviselőjelöltje is. "Vajon milyen válaszokat fog kapni a kérdéseire, ha kap egyáltalán?" - tette fel a kérdést az ombudsman.

"Nem lennék annak a diáknak a helyében sem, akinek esetleg az SZDSZ-szel vagy Csepeli Györggyel kapcsolatos kritikus megjegyzéseket kellene leadni tanárának" - jegyezte meg az oktatási biztos. Aáry-Tamás Lajos szerint ilyen szituációban a válaszadók és a diákok is "trükközni" fognak, ami megkérdőjelezheti a tanulmány hitelességét.

Az ombudsman helyesbít

Cikkünk megjelenése után nem sokkal az oktatási biztos levelet írt az Indexnek. Ebben kifejti:"a cikk tartalmának megismerése után vált világossá számomra, hogy nem szociológiai, hanem politikai antropológiai felmérés készül. A két vizsgálat módszertana alapvetően különbözik. Csepeli György szavaiból is kiderül, hogy szó sincs kérdőíves felmérésről, így az általam elmondottak sem illenek az antropológiai felmérésre, megfigyelésre. Sajnálom, hogy félreértettem az újságírói kérdést és olyan helyzetet elemeztem, amely nem érvényes Csepeli György és tanítványai munkájára. A mulasztás engem terhel, figyelmesebbnek kellett volna lennem. Ezúton Csepeli Györgytől és diákjaitól bocsánatot kérek."

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Kultúr
Pláza helyett közpark lett, maradhat?

A szennyezett gyártelep helyén szellős, izgalmas elemeket felvonultató közpark nyílt. Megnéztük, mit tud Budapest legújabb zöldterülete, a Széllkapu.

szeptember 12., 16:17

  • Belföld
Az EMMI államtitkára szerint az elmúlt években 77 kórházat újítottak fel

Állítja, hogy öt népegészségügyi program indult célzott szűrőprogramokkal, egyre több orvos és egészségügyi szakember dolgozik itthon.

2 órája