Kuncze: kibuggyanna a granulátum

A Fidesz 3863 milliárdot, az MSZP 1314 milliárdot ígért eddig a kampányban, ismertette a szabad demokraták számításait Kuncze Gábor pártelnök. Az SZDSZ a két nagy párt programját hasonlította össze.

Az MSZP és a Fidesz programjából is éppen a reformok lehetősége maradt ki, közölte Kuncze Gábor a két nagy párt választási programjának összehasonlításáról tartott sajtótájékoztatón.

Mit nyújtana Orbán?

"Ahány település, annyi ígéret" - utalt Kuncze Orbán Viktor fideszes elnök országjárásai közben elhangzottakra. A szabad demokrata pártelnök szerint Orbán Viktor programjában az ígéreteket - a tb-csökkentéstől, az adócsökkentésen át a 14. havi nyugdíjig - egyszerűen csak sorrendbe rakták. Az SZDSZ számításai szerint a Fidesz programjában szereplő fejlesztések, beruházások 3863 milliárd forinttal terhelnék meg a költségvetést.

Ez nem program

"Ez egy olyan program, amely valójában nincs. Nem megvalósítható" - mondta Kuncze a Fidesz programjáról. Kuncze az MSZP programját a Fideszénél viszont "visszafogottabbnak" látja.

Az SZDSZ nem ért egyet a szocialisták által ígért 62 éveseknek járó ingyenes tömegközlekedés bevezetésével. "Nem látjuk be, miért kellene ingyenessé tenni, amikor sokan meg tudják fizetni a közlekedést" - mondta. Nem értenek egyet a nyugdíjkorhatár leszállításával sem. Az SZDSZ az ötven felettieket inkább visszavezetné a munkaerőpiacra.

Többet ígért a Fidesz

Az SZDSZ számításai szerint az MSZP 1314 milliárdot ígért összességében a programjában. A két nagy párt ígéreteinek érzékeltetésére Kuncze a párt kampányközpontja mellett bemutatott egy piros és egy narancssárga átlátszó csövet, amelyeket granulátummal töltöttek fel. Egy-egy rubrika 300 milliárd forintot jelez. A Fidesz csöve háromnegyedig, az MSZP-é egyharmad részig van feltöltve.

Kuncze furcsállotta Orbán Viktor által a napokban kritizált, a "mindennapi élethez" nem társítható programok finanszírozását. Szerinte, ha azokat az összegeket is a csőbe töltenék, amelyeket a Fidesz-kormány alatt mindennapi élethez nem társítható programok finanszírozására költöttek (koronaúsztatás, kolbásztöltésről késíztett filmek, beléptetőkapuk), akkor a csőből a "granulátum kibuggyanna".

Szóljon a négy év

Az SZDSZ magas színvonalú szolgáltató államot ígér. "A bürokrácia csökkentéséről, az egészségügy átalakításáról kell, hogy a következő négy év szóljon" - mondta Kuncze pártelnök.

Az Index ígéretszámlálója szerint a Fidesz jelenleg 3797-3868 milliárd forintot költött el a következő büdzsére, az MSZP 1420-1425 milliárdnál tart.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Kultúr
Pláza helyett közpark lett, maradhat?

A szennyezett gyártelep helyén szellős, izgalmas elemeket felvonultató közpark nyílt. Megnéztük, mit tud Budapest legújabb zöldterülete, a Széllkapu.

szeptember 12., 16:17

  • Belföld
Az EMMI államtitkára szerint az elmúlt években 77 kórházat újítottak fel

Állítja, hogy öt népegészségügyi program indult célzott szűrőprogramokkal, egyre több orvos és egészségügyi szakember dolgozik itthon.

2 órája