Csúcs sógora lett a Concordia vezetője

2001.06.12. 17:08
Csúcs László reformkisgazda sógora lett a Concordia Rt. új vezérigazgatója. A politikus az Indexnek azt mondta: semmi köze nincs Kovács Zoltán kinevezéséhez, a sors hozta így. A cégnél jelenleg senki nem nyilatkozhat, ezért nem lehet tudni: a Concordiánál (ami mellesleg magyarul egyetértést, összhangot jelent) Csúcs sógora hogyan tud együttműködni helyettesével, Schrötter Leóval, aki viszont Torgyán Józsefné Cseh Mária unokatestvére.
Vonza András agrárminiszter, aki a nemrégiben megalakult Független Kisgazdák Demokratikus Szövetségének tagja, egy hete nevezte ki az FVM tulajdonában lévő Concordia Rt. új vezérigazgatóját. Kovács Zoltán kinevezésén állítólag több hetet is gondolkodtak a tárca vezetői, mondván: Kovács határozatlan és tart a cég vezérigazgatói feladataitól. Végül, újabb egyeztetések után, mégis őt választotta a minisztérium.

Kovács Zoltánról azonban kiderült, hogy rokoni szálak fűzik a kisgazdákhoz, ugyanis Csúcs László, az FKGP frakciójából januárban távozott reformkisgazda politikusnak a sógora. A független képviselő az Indexnek elmondta: tőle teljesen független pályázott Kovács a Concordia vezetői székére.

Csúcs: a sors hozta így

Csúcs László
Nincs köze Kovács Zoltán kinevezéséhez, a sors hozta így
- Nincs hozzá semmi közöm, a sors hozta így, remélem, nem föltételezik, hogy én lobbiztam Vonza Andrásnál - jelezte Csúcs. - Azért, mert a sógorom, még nem kell lemondani szakmai karrierjéről. Amikor megtudtam, hogy pályázik, akkor sok szerencsét kívántam neki. Miután kiderült, hogy ő nyert, akkor pedig kijelentettem: az egészségét kockáztatja, ugyanis tudom, hogy milyen rossz állapotban van a Concordia.

Mint ismeretes,a cégnél két nyomozást is folytat a rendőrség. Az rt. a többségi tulajdonában lévő, nem elegendő tőkével rendelkező GMS Kft.-t éveken át váltókkal finanszírozta. A Concordia kezességet vállalt a kft.-ért, s egy váltóval lehetővé tette, hogy a GMS bankoktól hitelt vegyen fel. Tavasszal azonban kiderült: a tárcának 412 millió forintot kellett kifizetnie a cég helyett. A kft. két vezetőjét azóta előzetes letartóztatásba vették, s Korompai Nicolette, a Concordia volt elnök-vezérigazgatója ellen is vizsgálatot indítottak.

Kovács Zoltánt a mostani vezetőt a kisgazda rokoni szálakkal kapcsolatban sajnos nem tudtuk elérni, mivel a Concordia Rt. egyik igazgatósági határozata alapján csak az igazgatóság elnöke nyilatkozhat. Az igazgatóság elnökét azonban a múlt héten leváltották. Így azt sem tudhattuk meg, hogy Csúcs sógora hogyan tud együtt dolgozni helyettesével, Schrötter Leóval, aki Torgyán Józsefné Cseh Mária unokatestvére.

A politikai visszhang

Az új vezérigazgató kapcsolataiból gyorsan politikai ügy is lett. Gulyás Balázs az FKGP Győr-Moson-Sopron Megyei elnöke nyílt levélben kérdezte meg Csúcs Lászlótól: "megítélése szerint rokonának busás anyagi lehetőséghez való juttatása mennyiben segíti az FKGP "megreformálását", valamint sikerült-e elűzni az FVM környékéről a politikus által oly sokszor ostorozott familiárisokat, vagy valójában csak most kezdtek beáramlani az agrártárca környékére."

Úgy tűnik, hogy talán véletlenül vagy direkt az utóbbi időben a Concordia vezérigazgatói székében kisgazda politikusokhoz közeli rokonok vagy barátok ülnek. Az előző vezető, Korompai Nicolette-ről azt híresztelték, hogy élettársa Simon Lászlónak, aki Torgyán József korábbi pénzügyi-gazdasági tanácsadója. Korompai ezt cáfolta, csupán annyit mondott: szoros baráti kapcsolat van közöttük.