A pártelnök újból megerősítette, hogy a találkozót Deutsch Tamás kezdeményezte.
Csurka István ismertette a MIÉP elnökségének nyilatkozatát a választási
kampányról. A testület úgy véli, hamis az a beállítás, amely szerint a MIÉP a nemzeti összefogás kerékkötője lenne, pusztán azért, mert önállóan indul.
A nyilatkozat szerint a "MIÉP a nemzeti egység kezdeményezője volt már
évekkel ezelőtt, amikor ezt ma már nem is létező pártok, és a Fideszt is
visszautasították, illetve akkor a Fidesz még a másik oldalon hajtott".
Csak nyílt szövetkezésre hajlandó
Csurka István hangsúlyozta: a MIÉP többször kifejezte, hogy "nyílt,
egyenrangú, a szélsőségesség méltatlan vádját visszautasító" szövetkezésre
hajlandó, de ilyen szerződésajánlatot nem kapott, és ilyet senki nem
helyezett kilátásba.
A pártelnök bemutatta CD-n is kapható programját, amelynek címe: A
tisztesség rendszerváltása a fővárosban.