Deutsch: alaptalan vádakra épülnek a tárcákban zajló vizsgálatok

A volt sportminiszter szerint nem indokoltak a szocialisták külső szakértőket alkalmazó minisztériumi vizsgálatai. Deutsch Tamás a vizsgálatok tucatjai csak a vádak megerősítését célozzák. Az Orbán-kormány volt minisztere kifogásolta, hogy az ISM-et a "szocialisták volt MLSZ elnökének" jogi tanácsadója világítja át.
Deutsch Tamás hétfőn levelet ír valamennyi miniszterhez, a Fidesz - Magyar Polgári Párt alelnöke arra vár választ, hogy május 27-e és augusztus 1-je között kiket, mikor, milyen feltételekkel és milyen összegért bíztak meg külső szakértői vizsgálatokkal.

Részben köztudomású tények

A politikus erről szombati budapesti sajtótájékoztatóján beszélt, feltéve azt a kérdést is: indokolt-e az állami szervek vizsgálódásával párhuzamosan közpénzekből külső szakértőket is bevonni a vizsgálatokba. Deutsch Tamás szerint ezeket a vizsgálatokat alaptalan rágalmakra építik. Valójában mi is vezeti az új kormánynak azt a buzgalmát, aminek köszönhetően valamennyi tárcánál, a Miniszterelnöki Hivatalnál is vizsgálatok tucatjait indította el olyan kérdésekben, amelyek részben köztudomású tények, és az iratok áttanulmányozása után az információk megszerezhetők - fogalmazott a politikus.

A belső ellenőrzés is elég

Deutsch szavai szerint, ha bármilyen gyanú okot is ad a vizsgálódásra, nem indokolt külső szakértők bevonásával lefolytatni azt, hiszen a minisztériumok belső ellenőrzési részlegei, illetve a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal erre alkalmasak. Hangsúlyozta: amennyiben külső vizsgálatra van szükség, ahhoz megvannak az erre hivatott állami szervek. Az ok nem a tények megismerésének a szándéka, hanem feltehetően az, hogy a szocialistákhoz és a szabaddemokratákhoz közelálló vállalkozók, ügyvédek, ingatlanszakértők a lehető legegyszerűbb módon, a lehető legkönnyebben jussanak sokmilliós állami megrendelésekhez - jelentette ki Deutsch Tamás.

A csillebérci aláíró

Példaként említette, hogy a Gyermek-, Ifjúsági és Sportminisztérium közigazgatási államtitkárának felesége annak a könyvvizsgáló cégnek a főkönyvelője, amely átfogóan vizsgálja az ISM korábbi tevékenységét. Szólt arról is, hogy Erős Jánosnak, a Magyar Fejlesztési Bank Rt. vezérigazgatójának egyik korábbi üzlettársát bízták meg külső ingatlanszakértőként, és a minisztériumban dolgozik Alács Tibor, aki 1989-ben aláírta a csillebérci úttörőtábor ingyenes ajándékozási szerződését, s ezzel kétmilliárd forint értékű ingatlan került ki az állam kezéből - tette hozzá a Fidesz alelnöke.

Kritikák, vádak, gyanúk

Megemlítette azt is, hogy az ISM jogi ügyleteit Sándor Elek ügyvéd vizsgálja, aki 1998-ban és 2002-ben is MSZP-s jelöltként indult a választásokon. Deutsch szerint Sándor "pártmegbízatásként segített Kovács Attilának, a szocialisták volt MLSZ elnökének a jogi eljárásokban." Kialakult egy olyan rendszer, amely rendszerben bármilyen, a leghajmeresztőbb rágalmak mindenféle kritika és ellenvélemény nélkül megfogalmazhatóak, másnap vádakká és gyanúkká válnak, és harmadnap az objektív vádakra és gyanúkra építve vizsgálatokat indítanak - jelentette ki Deutsch Tamás.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32

  • Belföld
Szabó Tímea és Karácsony Gergely maradt a Párbeszéd vezetője

A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.

tegnap, 15:31