Hatodszorra is elnök Dávid Ibolya

2008.09.27. 21:31
Ismét Dávid Ibolyát akarja az MDF. A szombati tisztújító gyűlésen a szavazatok több mint kétharmadával választották meg pártelnöknek, immár hatodszorra. A rendezvény botrányoktól sem volt mentes. Almássy Kornél, Dávid egykori kihívója megjelent a gyűlésen, majd megdöbbentőnek és antidemokratikusnak nevezte a történteket.

Hatodik elnöki ciklusát kezdi meg Dávid Ibolya, miután szombaton a 303 érvényes szavazatból 207 igen szavazattal választották ismét az MDF vezetőjévé a párt országos tisztújító gyűlésén.

A konzervatív fordulat jutalma

A régi-új elnök 2-3 európai parlamenti képviselőt és mintegy tíz százalékos eredményű parlamentbe jutást ígért. "Több mint kétharmaddal kaptam bizalmat a következő három évre. Ez nem csak személyemnek szóló bizalom, hanem annak a konzervatív fordulatot hirdető programnak, annak a kemény korrupció elleni programnak a támogatását jelentette, amely a Magyar Demokrata Fórum politikájának középpontjában állt", mondta a megválasztását követő sajtótájékoztatón.

A pártelnök az új időszakban tiszta lapot szeretne nyitni annak érdekében, hogy a Magyar Demokrata Fórum jól szerepeljenek a soron következő választásokon. "Mi közel tíz százalékos eredményre számítunk és kettő-három lehetséges európai képviselő bejuttatásában gondolkodunk".

Sajtókizárás pro & kontra

A nap folyamán (az MDF elnöki posztra korábban szintén aspiráló) Almássy Kornél azt állította, antidemokratikus volt, hogy a rendezvény egy részéről kizárták a sajtót. Dávid Ibolya a lépést azzal magyarázta, hogy az elnöki beszámoló után az országos gyűlés "munkaértekezletté" alakult, ezek a megbeszélések pedig mindig zártak.

Hock Zoltán, az MDF elnökhelyettese szerint a megjelent küldöttek mintegy 70 százaléka támogatta a pártelnököt. Nem készülnek arra, hogy valaki is kilép a frakcióból. Minden képviselő érzi politikai és morális felelősségét annak, hogy kilépésével megszűnne a Magyar Demokrata Fórum frakciója, tette hozzá Hock. Ma még jogilag tagja az MDF-nek Almássy Kornél, így vehetett részt a gyűlésen, és így szavazhatott, magyarázta Almássy jelenlétét az elnökhelyettes.

Almássy: nem volt minden demokratikus

"Befutott a szocialista szellem vasútja", ezekkel a szavakkal jellemezte az elnökválasztás végeredményét a rendezvényre kissé nehézkesen bejutó egykori elnökjelölt. Almássy Kornél szerint voltak, akiket antidemokratikus módon "eltávoltítottak" a gyűlésről. Amúgy pedig szerinte szörnyű, hogy ilyen körülmények között választották meg elnöknek Dávid Ibolyát.

Elnökségi tagok

A XXII. tisztújító országos gyűlésen az elnök mellett megválasztották az elnökség tagjait is.Ismételten elnökségi tagnak választották Hock Zoltán elnökhelyettest, Makay Zsoltot, a párt Hajdú-Bihar megyei elnökét, Viniczai Tibor alelnököt, Karsai Péter Bács-Kiskun megyei elnököt és Juhász Zoltánt, Nagykálló MDF-es polgármesterét. Újonnan választották elnökségi taggá Olajos Péter EP-képviselőt, Kerék-Bárczy Szabolcsot, az MDF külügyi kabinetjének vezetőjét, valamint Pettkó Andrást, az MDF országgyűlési képviselőjét. Az elnökségnek hivatalból tagja Dávid Ibolya elnök és Herényi Károly, az országgyűlési képviselőcsoport vezetője. Az elnökség tagja lesz az országos választmány elnöke is, akit rövidesen megválasztanak. Horváth István, a Pest megyei közgyűlés MDF-es tagja és Eötvös Mihály, a párt Nógrád megyei elnöke az elnökség póttagja lett.