Dávid Ibolya nyilatkozata az MTI-nek a szocpol-ügyről

Sem ezzel a bírósági eljárással, sem más konkrét folyamatban lévő üggyel az igazságszolgáltatás szakaszában nem foglalkozom, mert sem igazságügy-miniszterként, sem országgyűlési képviselőként nem tehetem. Dávid Ibolya igazságügy-miniszter, az MDF elnöke, az MTI érdeklődésére nyilatkozott vasárnap annak kapcsán, hogy az Index értesülései szerint felvetődött a neve az 1990-es évek közepe óta tartó, és a Somogy Megyei Bíróságon a napokban befejeződött úgynevezett tamási tetőtér-beépítési üggyel összefüggésben.

"1990. augusztus-szeptembere óta semmilyen ügyvédi tevékenységet nem folytatok, egyetlen ügyvédi ügyem sem volt" - jelentette ki Dávid Ibolya. Hozzátette: morálisan nem tartotta összeegyeztethetőnek a két hivatást, a képviselőséget és az ügyvédséget. "Tizenkét éve tamási és környéke országgyűlési képviselője vagyok, a választókerületem is ismer, mindig készségesen állok emberek és ügyek mellé, amiben el tudok járni, amiben illetékes vagyok" - mondta Dávid Ibolya. Hangsúlyozta: soha nem élt törvénytelen eszközökkel.

Szólt arról is, hogy az egyes konkrét tényállásokat - több száz ilyen ügy van - nem ismeri, annyit tud mondani, aki úgy érzi, hogy vele méltánytalanság történt, forduljon a Legfelsőbb Bírósághoz felülvizsgálati kérelemmel. "A törvényesség keretein belül mindent megteszek választóim érdekében, ezt tettem eddig és ezt teszem a jövőben is" - közölte Dávid Ibolya.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32