Skandálás zavarta meg a Híradót

2007.09.06. 22:32
Kisebb tüntetői csoport kormányellenes jelszavakat skandált az MTV Híradója élő adásának hátterében Debrecenben. Kert Attila hírigazgató sajnálatosnak minősítette, hogy valaki így akarja felhívni magára figyelmet, de a Híradó folytatja a vidéki hírfolyamot.

A Magyar Televízió a Híradót csütörtökön Debrecenből adta, a bejelentkezés közben egy kisebb csoport skandálása hallatszott. A bemondó szövege alatt kormányellenes jelszavakat lehetett hallani, amit Pálffy István az adásban mindennaposnak minősített.

Kert Attila, az MTV hírigazgatója kérdésünkre elmondta, hogy ez nem azt jelentette, hogy minden nap demonstrálnak a téren, hanem hogy rendszeresek a hasonló megmozdulások. „Ez sajnos benne van, nem tudjuk megakadályozni, nem vagyunk rendőrök” – fogalmazott.

Hozzátette, ízlés kérdése, hogy valaki mit akar mutatni a városából, Szegeden például fél órával korábban felkapcsolták a díszkivilágítást, Tihanyban pedig virággal díszítették a háttérben lévő cukrászdát. Sajnálatos, hogy valaki így akarja felhívni magára a figyelmet, vélekedett.

Kormányellenes tüntetők bekiabálásokkal próbálják megzavarni, az MTV Híradóját

„A debreceniek biztos a Nagytemplom látványának örültek, és remélem, hogy a többi nézőben is ez a látvány marad meg” – mondta a hírigazgató. Kert Attila közölte, hogy ennek ellenére az MTV folytatja a vidéki híradófolyamot.

Június végén a Klub rádió élő, szintén Debrecenből sugárzott adását kellett megszakítani, akkor árpádsávos zászlókkal felszerelt tüntetők lehetetlenítették el az adást. Az incidens azután kezdődött, hogy Kósa Lajos polgármester, meghívott vendég távozott. A tüntetők több újságírót inzultáltak.