A rendőrséghez fordul Polt a Defend ügyében

Rendőrségi vizsgálatot kezdeményez napokon belül Polt Péter a Defend Kft. tevékenységének kivizsgálására. Erről az intézkedéséről levélben tájékoztatta a legfőbb ügyész Keller László szocialista képviselőt, aki szerint jogsértő módon működik és kap sorra állami megrendelésket az őrző-védő cég.
Minderre azután került sor, hogy Keller László írásban kért választ Polt Péter, legfőbb ügyésztől arra a kérdésére, hogy meddig folytathatja még a Defend Kft. törvénysértő tevékenységét. A képviselő ugyanis úgy látja, törvényt sért a Defend, mert számos olyan tevékenységet is végez, amelyeket a jogszabályok nem engednek a személy és vagyonvédelem valamint a magánnyomozói főtevékenysége mellett. Jogi aggályai miatt nem csupán a legfőbb ügyészhez, hanem belügy illetve a kancellária miniszterhez is fordult.

Aggályai pedig a legfőbb ügyésznek is vannak a Defend tevékenységével kapcsolatban. Álláspontja szerint azt egy rendőrségi vizsgálat hivatott kideríteni, hogy a Defend betartja vagy megszegi a rá vonatkozó jogszabályokat. Mivel Polt Péter a rendelkezésre álló adatok szerint csupán azt tudja megállapítani, hogy a Defend tevékenységi körében számos olyan tevékenységet is felsorolt ami igen nagy valószínűséggel ellentétes a vonatkozó törvény rendelkezéseivel, de arra utaló adatot nem ismer, hogy ezeket a Defend valóban végzi is, rendőrségi vizsgálatot kezdeményez ügyben.

A legfőbb ügyész egyébként mindezért okot látna a Defend kft.-vel szemben törvényességi felügyeleti eljárás megindítására is, ám erre most már nincs módja, mivel az erre adott határidő eltelt. A törvényességi felügyeleti eljárás során végső esetben törölni is lehet egy céget.

A Legfőbb Ügyészség sajtóosztályán azt közölték a rendőrségi vizsgálattal kapcsolatos kérdésünkre, hogy a kezdeményezés napokon belül megtörténik.

A Defend már nem csak őriz, hatástalanít is

Keller László már azt a válaszlevelet is megküldte Polt Péternek, amelyben Stumpf István kancelláriaminiszter arról tájékozatta, hogy a Defend a Magyar Autópálya Koncorzium alvállakozójaként a pályák és a Duna meder lőszer-mentesítését végzi, továbbá őrzi az Állami Autópályakezelő Rt. és a Nemzeti Autópálya Rt. irodahelyiségeit. A tűzszerészeti munkával kapcsolatban a szocialista képviselő azt gondolja: az a rendőri szervek egy speciális egységének törvény által szigorúan szabályozott módon joga és kötelessége. Más kérdés, hogy ezek sem egyeztethetők össze a magánnyomozói tevékenységgel. Ezzel kapcsolatosan levelében azt ígérte neki Polt Péter, hogy szintén megteszi a szükséges lépéseket.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

8 órája

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Szijjártó Péter: soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

6 órája

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47