Pénz, virág és baloldali sajtó a belépő a polgári körök tüntetésére

Egy százforintos, egy szál virág és egy balliberális újság dupla oldala szükséges ahhoz a "szertartáshoz", amelyet a szervezők péntek este a Szövetség a Nemzetért Polgári Kör országos rendezvényén tartanak Budapesten a Szabadság téren, ahol Orbán Viktor volt kormányfő is felszólal - nyilatkozta Kerényi Imre színigazgató.
Kerényi Imre, a rendezvény egyik szervezője nem kívánt semmilyen részletet elárulni az eseményről. Nem nyilatkozott arról sem, hogy a volt kormányfőn kívül kik szólnak az egybegyűltekhez.

Az MTV-ben folyó "tisztogatás" ellen tüntetnek

Hende Csaba, a polgári körök szervezéséért felelős kabinetfőnök az MTI érdeklődésére csak annyit mondott, hogy "a Kerényi Imre által elgondolt meglepetésjáték kellékei a százforintos, az egy szál virág, valamint az újságoldal". Jelezte: a tüntetés fő szónoka Orbán Viktor lesz, és több beszéd is elhangzik, de a hozzászólók listája még nem végleges.

A kabinetfőnök elmondása szerint a hozzászólások a sajtószabadság kérdéskörét érintik, illetve "a Magyar Televízióban folyó tisztogatás" ellen tüntetnek. A rendezvényt kulturális műsor színesíti.

Bejelentették a rendőrségnek a demonstrációt

A BRFK sajtóosztálya az MTI-t arról tájékoztatta, hogy a Szövetség a Nemzetért Polgári Kör rendezvényének bejelentését tudomásul vették. További információkról, így például, hogy mi a demonstráció célja, hány emberrel számolnak a szervezők, a rendőrség nem adott tájékoztatást.

Szövetség a Nemzetért
A Szövetség a Nemzetért Polgári Kört május 26-án Orbán Viktor exminiszterelnök, Martonyi János exkülügyminiszter, Makovecz Imre építész, valamint többek között Balázs-Piri László, Granasztói György, Lang György, Szemkeő Judit, Lanczendorfer Erzsébet és Tőkéczki László alapította. Alapító okiratuk szerint készen állnak, hogy folytassák a nemzet határokon átívelő újraegyesítését és a polgári kormányzás évei alatt elért eredmények megvédését. A polgári kör első feladatának a nemzet másik nyilvánosságának megteremtését tartja. Forrás: hajramagyarorszag.hu

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Tiltott pornográf felvételek miatt gyanúsíthatják a volt fideszes alpolgármestert

2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.

szeptember 11., 15:25