Feljelentik a Demiszt a kínos szoborügy miatt?

2004.11.09. 08:45
A kilencvenes évek elején magánszemélyek csaknem ötmillió forintot adtak össze az 1848-49-es forradalom és szabadságharc hőseinek szánt szobor elkészítésére, de azt másfél évtized elmúltával sem állították fel.
Tizenöt évvel ezelőtt négy és fél-ötmillió forintot (mai áron 45-50 millió forint) gyűjtöttek össze magánszemélyek, amit a KISZ, később jogutódja a Demokratikus Ifjúsági Szövetség (Demisz) kezelt - olvasható a Népszabadság keddi számában.

Az emlékművet a budai várban kívánták felállítani, a szobor készítésével Szervátiusz Tibort bízták meg. A terv kivitelezésére 75 tagú társadalmi védnökség alakult, amelynek elnöke Pozsgay Imre volt. A szobor azonban nem készült el.

- Még 1992-ben visszafizették az adományozóknak a pénzt, amelyet 1988-tól kezdve fizettek be az emlékműalap számlájára - közölte a Kossuth Rádióval Dobos Gabriella. A Fővárosi Főügyészség szóvivője mindezt a ténylegesen már régen nem működő Demisz utolsó irodavezetője, Takács István nyilatkozatára hivatkozva mondta el. Trebitsch Péter hétvégén sugárzott műsorában, A 23. órában az adományozók azonban tagadták, hogy egy fillért is viszontláttak volna.

A Népszabadság információi szerint a védnökség elnöke, Pozsgay Imre egy kibővített intézőbizottsági ülést kíván összehívni, hogy pontot tegyenek a kínos emlékműügy végére. A bizottság el kívánja számoltatni a Demiszt, és dönt abban, hogy tesz-e feljelentést az ügyben.

A Népszabadság úgy tudja, a védnökség tagjai továbbra is ragaszkodnak ahhoz, hogy a fővárosban megépüljön az emlékmű.