Háborúellenes tüntetéseket terveznek Budapesten

2003.03.20. 12:26
Korábbi ígéreteihez híven a háború kitörését követően újabb béketüntetéseket szervez Budapesten a Civilek a Békéért mozgalom. A szervezet tagjai úgy vélik, a magyar kormány és az ellenzék egyaránt szembeszegült a magyar nép akaratával és az agresszorok oldalára állt. A polgári körök szintén kilátásba helyezték, hogy demonstrációt szerveznek.
A korábbi demonstrációkon mintegy 15 ezer embert megmozgató tömörülés szerint az ENSZ Alapokmánya és a nemzetközi szerződések nem ismerik a megelőző háború fogalmát, így "az agresszióban cinkos minden kormány és parlament, amelyik eltűri és bűntárs, amelyik támogatja". A mozgalom követeli az iraki hadműveletek azonnali beszüntetését, a magyar kormánytól pedig azt, hogy ne nyújtson semmiféle támogatást a háborúhoz.

A Civilek a Békéért szerint a háború nem csökkenti, hanem növeli a terrorizmus fenyegetését és elsősorban a kőolajért, a világgazdasági és világpolitikai hegemóniáért folyik.

Két demonstráció

A mozgalom első "kisebb, de látványosabb" demonstrációján szombaton a Parlament előtt 15 órakor koporsót helyez el a nemzetközi jog és demokrácia halála miatt - tájékoztatta az Indexet a Civilek a Békéért mozgalom egyik vezetője, Tanay Marcell.

A jövő héten szombaton terveik szerint, egy a február 15-nél is nagyobb akciót szerveznek. A háború ellenzői 15 órakor indulnak a Vörösmarty térről az amerikai nagykövetség érintésével a Kossuth térre.

A Greenpeace magyarországi szervezetének szóvivője az Index kérdésére elmondta, csak közvetlenül az akció megkezdése előtt szokták értesíteni a sajtót, így most nem kívánnak nyilatkozni arról, hogy szerveznek-e békedemonstrációt.

A polgári körök honlapjukon azt közlik, hogy ha az amerikai háborús politika folytatódik, és a magyar kormány ezzel közösséget vállal, a polgári körök szintén háborúellenes béketüntetést szerveznek.