SZDSZ: Amíg nincsenek újak, maradnak a régik
![]() |
| Böhm András |
Lemondással szünhet meg a megbízatás?
Demszky Gábor főpolgármesternek valamennyi helyettese tagja az újonnan megalakult Fővárosi Közgyűlésnek, így az SZDSZ által előcitált jogszabály alapján elviekben ők elmozdíthatatlanok, megbízatásuk a jelen állás szerint akkor szűnhet meg, ha önként távoznak posztjukról, vagy sikerül a koalíciónak megegyeznie. A koalíciós alkudozás egyébként olyannyira elhúzódni látszik, hogy jelenleg nincs is kijelölt időpont az egyeztetések folytatására.
Böhm: Csak óvatosan
Böhm nem akarja a jogvitát eldönteni, ellenben óvatosságra intette a közigazgatási hivatalt. Szerinte ugyanis alkotmányos, politikai, illetve munkajogi kérdésről egyaránt szó van az ügyben.
A főjegyző szerint nincsenek Demszkynek helyettesei
A hivatalt úgy igazítottam el a közgyűlés alakuló ülése után, hogy nincsenek a fővárosnak főpolgármester-helyettesei, a megüresedett területek irányítása a főpolgármester feladata - nyilatkozta az Indexnek Tiba Zsolt főjegyző, a helyettesek ügyében támadt jogvitára reagálva. Szerinte az tény, hogy a vonatkozó két jogszabály összefésületlen, mégis a helyhatóságok működésének alapjogszabálya az önkormányzati törvény és ezt kell irányadónak tekinteni.
A főjegyző úgy vélte: a polgármesterek jogállásáról szóló törvénynek ugyanakkor vannak olyan rendelkezései, melyek azt az álláspontot erősítik, hogy nincsenek jelenleg hivatalban helyettes főpolgármesterek. A törvény ugyanis kimondja, hogy három havi járandóság illeti meg a távozó alpolgármestereket, de ha később mégis újraválasztanák őket, akkor időarányosan a pénzt vissza kell fizetniük, viszont a pozíció nélkül telt idő is beleszámít a közszolgálati jogviszonyba.
"Nem leszek munkanélküli?"
Vajda Pál, Demszky egyik szocialista helyettese az Index kérdésére úgy reagált: ha valóban posztján maradhat, akkor nem lesz keddtől munkanélküli, vele ugyanis a fővárosi főjegyző azt közölte, az alakuló üléssel megszűnt a megbízatása.
- Budapest, XIII. kerület Kucsma utca 14.
- Alapterület m2 Szobák db Vételár
- Budapest, VIII. kerület Bíró Lajos utca 64.
- Alapterület 61 m2 Szobák 1+2 db Vételár 48,8 M Ft
Atkári János gazdasági főpolgármester-helyettesként bevált és marad - mondta az Index Tőrzsasztalának vendégeként Demszky Gábor főpolgármester.
Rovataink a Facebookon