Két híd, két ciklus
A 4-es metróról a főpolgármester elmondta, hogy két változtatást terveznek a nyomvonalon, amely így a Bosnyák teret fogja összekötni a Kelenföldi pályaudvarral, és nem fogja veszélyeztetni a Gellért téri hőforrásokat.
Ellenszavazatok
A Schmitt Pálra adott 35%-nyi szavazatról Demszki kifejtette, hogy egy demokratikus rendszerben az ellenszavazatok ugyanolyan fontosak, mint a támogatók, ezért nem hibának vagy hiányosságnak, hanem a demokrácia velejárójának tekinti őket.
Bővítik a hajléktalanszállókat
"Egy liberális szellemű városban nem szokás eltávolítani az embereket, ez egy másik korszakra jellemző" - válaszolta Demszky Gábor arra a kérdésre, hogyan kívánják "eltávolítani" a Normafa környékéről a hajléktalanokat. A főváros több száz új férőhelyet hozott létre csak idén, és csak olyan megoldásot keresnek, ami a fedél nélkül élőknek és a járókelőknek egyaránt jó. A városvezetés elsődleges célja, hogy mindenkinek fedél legyen a feje fölött, és olyan körülmények legyenek a szállókon, hogy a hajléktalanok inkább ott töltsék szívesebben az éjszakáikat, mint az utcákon. Ehhez elsősorban a férőhelyek számát kell fejleszteni, és az utcán élő emberek igényeinek megfelelő szolgáltatást kell nyújtani.
Rakpartszélesítés: engedélyekre várva
Elektronikus táblák a dugók ellen
Egy hozzászóló szerint a jelzőlámpák átállításával csökkenthetők lennének a torlódások. A főpolgármester ennél magyasabb műszaki szintű tervekről számolt be. Az önkormányzat évek óta erőfeszítéseket tesz az elektronikus táblák kihelyezéséért, de először a már meglévő forgalomirányító központokat kell felfejleszteni, hogy képes legyen a beérkező adatokat gyorsan értékelni, és alternatív útvonalat kidolgozni. Csak akkor lesz értelme a táblákat kihelyezni, ha hasznos információkat tudnak megjeleníteni.
Félmilliárdos fejlesztés a forgalomirányítóknál
Ráckert és reumás turisták
A Ráckert bezárására utalva kérdezte valaki: "Ön szerint fontosabb-e néhány dagadt, reumás német turista Budapestnek, mint egy népszerű és közkedvelt, kulturált szórakozóhely, amely nyáron pozitív színben tűntette fel a várost?"
"Ezt a tabáni fejlesztést először a kerület, aztán a fővárosi bizottságok, a főváros Közgyűlése is jóváhagyta, és nincs kifogásom a 'dagadt, reumás német turisták' Budapestre látogatásával kapcsolatban. A fürdő felújítására a fővárosnak nem volt pénze - hangsúlyozta Demszky Gábor. - Ez a befektető csoport megmenti a fürdőt, és nem veszélyezteti a Tabánt."